Az égő várost por és hamu borította. A lázadók egy csoportja az ártatlan városlakókat igyekezett kimenteni az égő épületrengetegből. A katonák egy hosszú, elkobzott vonat felé terelték az embereket. A vasútvonalat is teljesen magukénak tudhatták, így a fővárosból a legközelebbi nagyobb városba tudták őket szállítani. Mindenki rémültem, hozzátartózóikkal kézen fogva próbálta magát felverekedni a vonatra. Minden simán ment, mindaddig, amíg az egyik lázadó el nem kiáltotta magát:
- Jön az Elit II-es! JÖNNEK!

Ezt a kiáltást követve a vonat felé vánszorgó tömeg idegesen, türelmetlenül és sikongatva kezdte magát befelé gyömöszölni a szűkös kocsikba. A katonák felsorakoztak a civileket védve. A parancs a következő volt:Az ártatlan embereket a vonatra kísérni és védelmezni.

Az Elit II-es az Elit Osztag tartalékosainak hadserege volt. Ez persze nem jelentette, hogy gyengébbek, sőt legalább annyira harcedzetteknek bizonyultak, mint az Elit Osztag. Ugyanolyan hidegvérű gyilkosoknak számítottak. Aki ellen mert állni a kormánynak, azt gondolkodás nélkül lelőtték. Mikor látótávolságon belülre kerültek, és fegyvereiket is beélesítették, hirtelen megálltak. A hadsereg parancsnoka rádióadóvevőjén egy újabb parancsot kapott. A lázadók katonái nem érették az eliteket, továbbra is készenlétben álltak. Amikor azonban észrevették, hogy az Elit II-es megfordul és a legfőbb front felé indul, mindenkiben meghűlt a vér. Két Elit Osztaggal a lázadók hadserege már kevésbé fog bírni...

Zed mindeközben egy hatalmas, fehér orvosi asztalon feküdt. Testére különféle drótokat erősítettek, melyekkel maga sem tudta mi lesz a cél. A férfi fejében azonban csak egy járt: hogyan tudna innen kiszabadulni és hogyan juthatna el a deadon reaktorig. A terem, ahol volt, teljesen üresen állt, leszámítva pár különös szerkentyűt és képernyőt. 

A fiatal kutató tudta, ezek mire valók. Ahogy ez tudatosult benne erősen ficánkolni kezdett az ágyon. Nem sokkal ezt követően lépett be három fehér ruhás férfi. Az egyik köztük az apja volt, kezében egy hatalmas fecskendővel. 
- Szóval így állunk fiam. Áruló lettél, de még visszatérhetsz közénk. Hiszen mindenki tudja, hogy velem együtt találtad fel a zöld energiát. Mélységesen sajnáltuk, hogy briliáns elmédet azokra a szerencsétlen lázadókra pazaroltad ezután... persze ezzel ez a rész véget is ér. Itt az ideje, hogy ismét köztünk legyél. 
- Soha nem állok vissza. Soha! -kiáltotta Zed, és mérgesen apja szemeibe nézett.
- Úgy gondolod? Gondold át fiam. Kapsz egy órát, hogy átgondold, különben ezzel a fecskendővel veszem el az életed! Elég erős méreg van benne. Egy kicsi a szívedbe és annyi...utána az elméddel és gondolataiddal én rendelkezem.

Zed izzadni kezdett. Nehéz helyzetben volt, tudta nagyon jól. Mikor a három férfi kisétált, egy fehér ruhás nő váltotta őket. Hosszú, szőkés barna haja kontyba volt fogva, tengerkék szemei pedig rémülten mérték végig az ágyon fekvőt.
- Zed? Te itt?
- Ludmilla! Hála az égnek! -könnyebbült meg a férfi - Kérlek szabadíts ki innen!
- Mondták, hogy visszajöttél, de nem hittem volna, hogy idehoznak... tudod melyik szoba ez, ugye?
- Hogyne tudnám... ezért kéne innen kisétálni.

Ludmilla és Zed régi jó barátok voltak. A fiatal segédkutató pedig nem akarta, hogy egyik legjobb barátja a kivégző szobában végezze. Azonnal cselekedett is:
- Rendben... de ne keltsünk feltűnést. Kisétálunk innen, és elhúzod a csíkot.
- Nem Ludmilla! El kell jutnom a reaktorig, és meg kell semmisítenem.
- Őrült vagy? Százak életét oltanád ki ezzel, ráadásul a deadon tartalékaink is odalesznek.
- Nincs szükségünk a deadonra. Nem tudod, mekkora veszélyforrás.
- Meg kell tanulni még vele bánnunk... De nem Zed... nem engedlek a reaktorba. Ennél nagyobb találmány még nem volt, meg kell védenem!
- Nem érted? A kormány ezzel zsarol minket. Az energia, amit úgy találtunk fel, hogy ingyen lesz, az energia amit a kormány magához vett sok-sok pénzbe kerül most... és alig tudják megfizetni. Ugyanakkor...
- Tudom Zed. Zombit csinál belőlünk... De engem gazdaggá tett a deadon. Nem akarok ismét a szegény nép közé kerülni. Szóval, elengedlek, de a reaktor közelébe nem engedlek -kötözte ki a férfit, miközben lassan szedegette le róla a különös drótokat.

Zed csalódottan leszállt az ágyról, majd Ludmillára nézett. Lassan végigmérte a nőt, majd megkérdezte:
- Azt hiszed nem tudom, hogy mit érzel irántam.
Ludmilla összezavarodottan csóválta a fejét, és halkan sóhajtott.
- Nem érdekelsz Zed. Húzd el innen a csíkot, mielőtt a főnök visszatér. Majd elmondom, hogy szexuálisan molesztáltál és...
A mondatot nem tudta befejezni, ugyanis Zed megragadta a derekát és szájon csókolta. A nő teljesen elalélt a férfi karjaiban, arca kipirult, pupillái kitágultak a kellemes érzéstől. Mikor Zed megtörte a csókot, Ludmilla szemeibe nézett:
- Ha lenne több időnk, folytatnám, de mivel nincs, ezért csak annyit tudok felajánlani, hogy miután mindketten kijutottunk innen, befejezem...

Ludmilla sóhajtott, majd tekintetét elfordítva válaszolt:
- Nem volt nehéz meggyőznöd... rendben, segítek neked, de egy feltétellel.
- Mi lenne az? 
- Ha elveszel feleségül, akkor felrobbanthatod a gyárat - vigyorodott el a nő, majd a srác kezébe dobott egy fehér köpenyt, hogy öltözzön át.
Zed nagyot nyelt, de nem tehetett mást, belement a dologba. Ahogy magára húzta a köpenyt, és arcát annak csuklyájával eltakarta, Ludmillával az oldalán indult el a reaktor felé...

Mindezalatt Anne, súlyos sérülésével igyekezett feljutni Zenobiohoz, aki komoly bajban volt. Kétségbeesetten igyekezett elérni a férfit, de a kapcsolat megszakadt közöttük. A nő adóvevőjén Alexel igyekezett felvenni a kapcsolatot. 
- Alex! Zenobio bajban van! Segítenünk kell rajta! Ssssz - szisszentette Anne, a vágást a mellkasán szorítva.
- Tudod mit beszéltünk meg Anne... 
- Alex!! -remegett meg Anne keze - Nem hagyhatjuk! 
- Ugorj Anne! Beszéltem Zenobioval, minden rendben lesz, csak ugorj! Két X-Crossos emberem küldtem értetek. Zenobio is meg fogja úszni, csak ugorj ki... a bomba ugyanis fél perc múlva robban!

Anne egy másodpercre elfelejtett levegőt venni. Nagyot nyelt, majd betörte a hozzá legközelebb eső ablakot. Mivel nem zavarta a mélység, gondolkozás nélkül vette le magát a mélybe... A közelben lévő X-Crossos katona Anne jeleit fogva indult meg a nő felé, és kapta el. A nő felfelé nézett... várta, hogy Zenobio is ugorjon...

Ám nem látta őt... csak azt a hihetetlen nagy robbanást, ami nem sokkal ugrása után következett... Anne a hősies férfi nevét kiáltotta, de a robbanás akkora zajjal járt, hogy senki sem hallotta. 

A hatalmas torony pedig omlani kezdett... ahogy borultak a téglák úgy vállt láthatóvá az a valami, amire senki nem számított.

Anne szemei elkerekedtek... ezzel bizony senki nem számolt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.