Zed és Anne szorgalmasan készülődött a bevetésre. A nő minden fontos kelléket összepakolt, beleértve a kötélpisztolyait is. Miután Zed összecsomagolt, kíváncsian Anne-re pillantott, majd megkérdezte:
- Igaz, hogy tinédzser korodban cirkuszi akrobata voltál?
- Igen... de ez most hogy jön ide?
- Csak tudod, azon agyaltam, hogy Alex nem hiába minket bízott meg ezzel a nehéz feladattal. Az a torony marha nagy, Anne... olyasvalaki kell, aki nem fél a mélységtől.
Anne felsóhajtott, majd ahogy az utolsó fontos dolgot is elrakta, Zedre nézett:
- Igen, 10 éves koromban léptem be a cirkuszba, és 18 éves koromig légi akrobataként dolgoztam. Utána úgy éreztem az egész csak tinikori baromság, ott hagytam a cirkuszt, és a kormány szolgálatába álltam...
- Érett döntésnek tűnt akkoribban... -sóhajtotta a kutató, majd barátian megveregette társa vállát.
- Akkor még nem tudtam, hogy magam ellen cselekszem. A kormány akkor egyet jelentett számomra a biztonsággal és az igazsággal. Elvakult voltam, hagytam, hogy a szemem becsapjon. Holott a szemünk a leginkább becsapható érzékszervünk.
- Viszont Anne, én nagyon örülök neki, hogy végül magadhoz tértél. Nem sokan jutnak el maguktól idáig -bólogatott nagyokat Zed.
- Ha el is jutnak, akkor sokkolja őket a tudat, hogy csak bábok és a jólét csak álca -kapta közben a hátára Anne a hátizsákját - Na, gyere, még összedől a torony, mielőtt bármit is csinálnánk! - indult előre a nő, maga mögött hagyva a habozó Zedet.
- H-hé, várj meg! Nélkülem úgy sem indulhatnál el! -rohant Anne után a férfi.
- Nem, de most, hogy végre összeszedtünk mindent, indulhatunk is. Ülj az anyós ülésre, én vezetek! -nyitotta ki az ajtót Anne, és pattant a kormány elé.
- Ne má'! Én akarok vezetni! -görnyedt össze csalódottságában a kutató, és dobta a hátsó ülésre a cuccait ezzel egyidőben.
- Nem tűrök ellentmondást Zed! Vagy beülsz ide mellém, vagy itt hagylak a tudományos képzelgéseiddel együtt! - türelmetlenkedett Anne, és sürgetően befelé integetett.
Zed nem szerette, ha Anne dirigált neki, de be kellett lássa, társában több energia volt, mint benne egész évben. Tudta, rábízhatja magát.
- Oké, legyen -nyugodott végül bele Zed, majd bepattant Anne mellé - Aztán csak óvatosan! - hajolt közelebb.
- Ne aggódj, tudom, mi a jó -mosolyodott el sokatmondóan Anne, és beizzította a deadont a kocsiban - Indulunk!
A kocsi pedig kilőtt...csakúgy mint majdnem Zedből a kaja...

***

- Uram, azt hiszem a lázadók egyre több és komolyabb adathoz jutnak hozzá. Ha kiderítik mire készülünk, akkor romba dőlnek a terveink... -aggodalmaskodott egy alacsony, kövérkés, szemüveges férfi, kezeit tördelve főnöke előtt. Tekintetét leszegve beszélt csak vezérével, kinek arcát sötét homály fedte. Fehér, jól vasalt katonai ruháját több tucat, kitüntetés tarkította. Ruhájának ujján három aranyozott csík csillogott, kezén pedig hófehér kesztyűk, melyek díszes, rubinkövekkel kirakott trónjának karfáján pihentek. Hallgatva titkárát, ujjai idegesen járni kezdtek, majd mély, sejtelmes hangon egy kisebb szünet után reagált a szavakra:
- Nem tetszik a hozzáállásod Pierre. A Zuru torony bevehetetlen, hadseregünk pedig épp most jutott hozzá a technológia legfelső fokát képező titkos vegyületünkhöz. Azt hiszem, lázadó pajtásainknak ezennel befellegzett.
- Megnyugtató, hogy így gondolja uram, de... azt hiszem van valami, aminek nem fog örülni -tördelte tovább a kezeit Pierre.
- Ez már rosszul kezdődik. Mégis miről van szó?
Pierre ideges matatásba kezdett, fekete mappájában, melyen a már jól ismert fehér csík húzódott. Egy fényképet húzott ki a papírok közül, majd mutatta fel urának.
- Nagyuram... azt hiszem megtaláltuk Miss Jonest.
A képen egy hosszú, barna hajú, átlagos testalkatú nő volt, kezében papírokkal.
- Szóval igazak a hírek, hogy túlélte a tüzet -reagált holt nyugalommal a főnök.
- Igen uram. Vélemény szerint pedig komoly veszélyforrás. Szinte mindent tud rólunk, és kiszolgáltatottá tesz minket, valamint...
- Elég legyen! - változott meg pillanatok alatt a vezér hangneme és hangulata-  Tudod, mi a dolgotok! Megkeresni a lányt, majd a színem elé hozni... élve!
Pierre hajlongani kezdett, eszeveszett japán stílusban, majd ahogy tudta szedte a lábát kifelé. Ekkor már nem volt tanácsos ura szeme előtt maradni.

***

Anne és Zed közel egy órás kocsikázást követően érkeztek a Zuru torony közelébe. A nő leállította a járművet, majd egy sóhaj után rendezgetni kezdte a frizuráját a tükörben.
- Hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni? Jelenleg a Zuru torony bepoloskázására készülsz, bármikor lebukhatsz, és te még a hajadat igazgatod?
- Nem hiába, észkombájn. Így nem mehetek be, még felismernek -húzott magára egy hidrogénszőke parókát Anne.
- Heh... ez a hajszín borzasztó, honnan jutott az eszedbe...?
- Zed, én még jobban utálom, mint te, de hidd el, ebben még a saját anyám sem ismerne fel -kezdte meg közben a sminkelést Anne.
- Izé... oké. Azt hiszem nem vagyok az álcázás neves szakértője -nyelt egy nagyott Zed.
- Neked csak az a feladatod, hogy navigálj. Hála Alexnek, a torony térképe a kezünkbe került, így nekünk már csak az útvesztőben kell helytállnunk. Ugye te is eleget tanulmányoztad a térképet? - tette a hangsúlyt az "eleget" szóra Anne.
- Nyugi, minden rendben lesz. A programot is tudom irányítani, ha meg baj van, minden vészkijáratot ismerek.
- Első feladat...megzavarni a torony irányítóberendezését. Ez lesz a könnyebbik dolog. A poloskázás lesz nehezebb. Az épület ugyanis olyan anyaggal van bevonva, ami kifelé nem sugároz rádiójeleket...
- Akkor Alex mégis hogy gondolta? -értetlenkedett Zed.
- Buta vagy Zed... a torony a központ, rádiózni pedig kell. Az épület legtetején van egy nagyobb lyuk. Oda fogok elhelyezni egy berendezést, ami felveszi a beszélgetéseket, amiket a guru folytat a többi emberével. A főnök legendák szerint legfelül is lakik.
- Micsoda eszek vagytok. Csak azt nem tudom, miért nem Alex jött veled?
- Titok. Ezt csak én, meg Alex tudhatja -szállt ki közben Anne - Innentől tied a pálya, Zed. Kapcsold be a programot, és maradj a neten. A szemüvegemen kérem az adatokat... rádió híjján -azzal egy egyszerűnek tűnő szemüveget tett fel magának.
- Sok szerencsét! -intett Zed, majd a határozott nő után pillantott - Őrült egy csaj, de ettől jófej.

A városi forgalom aznap hatalmas volt, Anne szépen elvegyült a tömegben. A monumentális nagyságú Zuru torony tekintélyt sugáró oszlopai és ablakai pedig csak még riasztóbbnak hatottak Anne szemében. Nem akart ide visszatérni, de tudta, másképp nem mentheti meg becsületes társai életét. A kormány által kiépített jólét csak álca volt, mindent, amit a kormány adott, pillanatok alatt elveheti, ha akarja. Céljának érezte, hogy megszabadítsa népét a gonosz kormány uralma alól.
Szőke tincseit helyére libbentve lépett be a Zuru toronyba. A jeleket folyamatosan kapta Zedtől, aki üzeneteket is küldött.

"Most az irodai részlegen vagy. 30 emeleten keresztül csak irodák. A 31. már kormányterület. Onnan már igazolványt kérnek."

Anne arcára mosoly került, ahogy a szöveget olvasta. Pontos terve volt, és tudta hogyan vigye véghez. A hatalmas hall végében tizenöt lift sorakozott, mind az irodai és kormánybeli dolgozók kiszolgálásra. A nő a középső felé vette az útját, majd amint belépett, megnyomta a 29-es gombot.
Zed meglepetten figyelte Anne mozgását. Idegesen beleharapott húsos szendvicsébe, majd morzsás kezét fekete hajába túrta.
- Mit csinál?
Anne, amint a huszonkilencedik emeletre érkezett, határozott lépésekkel indult meg egy elzárt termecske felé. A termet kódzáras ajtó védte, de úgy tűnt, Anne tudja a dolgát. Bepötyögött egy hat számból álló kódot, majd a terem ajtaja sípoló hang kíséretében kinyílott.
- Kösz, Alex - mondta magában Anne, és besétált a terembe.
Ebben a helyiségben,  vagy egy tucat elegáns, mélyen dekoltált inget viselő felszolgáló lány sürgött-forgott. Anne megigazította melleit, majd odasétált a főnökasszonyhoz:
- Sarah Williams vagyok. Jöttem szolgálatba... -azzal femutatta hamisított papírjait.
A főnökasszony átvette a papírt, majd végigolvasta. Minden pontosnak és hitelesnek tűnt. Végigmérte Annet, majd intett neki.
- Jöjjön. Most azonnal kezdhet is! -fogta rövidre a nő, majd egy öltöző fülkéhez vezette Annet - Szóval, a papír szerint a kormány embereit szolgálja ki. Lentről, felfelé haladva szolgálja ki azokat, akik kávét, teát, süteményt, frissítőt kértek. Legyen udvarias és türelmes, lassan kopogjon, ha irodába megy. Ha a legeslegfelső emeletre kérik, akkor várja ki, még átmotozzák. Háromszor kopogjon, és lehetőleg lassan. Ha nem hívták fel, akkor ne menjen SOHA, a 66. emeletre.
Anne ekkor lépett ki, csinos, könnyed felszolgáló ruhájában. Kedvesen mosolyogott, majd "főnökére" nézett - Akkor, mi az első feladat?
- Itt a lista. Sorban, nyugodtan menjen. És igen. Mosolyogjon! - a lebegő tálcákra mutatott. Vigye a 134-es sorszámút, az az öné - adott a kezébe egy irányítót a nő.
Anne bólintott, majd megindult a tálca felé. Nem totojázott sokat, meg is indult a lift felé. Igazolványa, amit kapott, korlátlanul engedte emeletről emeletre. Ezalatt folyamatosan tartotta a kapcsolatot Zeddel, aki mint egy filmet nézte a rejtett kamerán Anne mozgását.
A nő eleinte sorban haladt, nem keltve ezzel semmifelé feltűnést. A kávék fogytak, az elégedett kormánypártiak pedig nem tudtak betelni a bögyös szőke kedvességével. Mikor pedig már közel húsz szomjas nőt és férfit itatott meg, Anne ildomosnak látta az időt, hogy a tetőre merészkedjen.
- A 66. emelet, mi? Nekem nem is az kell. Hanem a 67.! -ekkor megnyomta a makulátlan hatvanhetes gombot, majd másodpercek alatt a sötét gépházba érkezett.
Tudta azonban, hogy ki nem léphet, mert ezzel a kamerák felveszik, és riadóztatják az őröket. Anne azonban a zsebébe nyúlt, és egy picike fegyverszerűséget vett a kezébe... egyenesen a pénztárcájából.
- Mindig szerettem az egyszer használatos, műanyag pisztolyokat. Az egyszerhasználatos fényképezőgépekre emléleztetnek. Micsoda nosztalgia! -gondolta magában Anne, majd becélozta az irányítóberendezés szívét. Annak közepén sok-sok gomb sorakozott.

"Mindenbizonnyal a kék gomb teszi passzív módba a kamerákat. Ez a passzív mód öt kerek percre elsötétíti a kamerákat. Siess, mert a karbantartó gyorsan ideérhet, te meg lebukhatsz." - érkezett a súgás lentről.

Anne pedig értette a dolgát. Egy parányi golyócskával gondolta megnyomni a kék gombot. A golyó gumiból volt, tehát sérülést nem okozhat a szerkezetnek. Bemérte a pici kékséget, majd lőtt...telibe!
A kamerák pedig aludni tértek. Anne ezt követően gyorsan megnyomta a 70-es gombot. Ahová elhelyezheti lehallgató készülékét.
Zed körmét rágva leste, ahogy Anne idegesen topog, majd ahogy a lift megnyílik elétárul a deadonnal működő adóvevő.
Anne levette fehér kesztyűjét, majd hőállót húzott fel. Kezébe vette különleges anyaggal bevont apró lehallgatókészülékét, majd a forró, deadonnal működő tartály legaljára helyezte. Ekkor leadta a jelet Zednek.
Zed pedig boldogan aktivizálta is a szerkentyűt.
- Hehe, micsoda isteni sistergés... kezdhetem a vételt!
Arra azonban nem számított, mi lesz az első értelmes mondat, amit felvesz:

Megvan! Miss Jones...
 

https://www.youtube.com/watch?v=lVrlHM0n3pQ
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.