A nevem Salila. Kiskorom óta más vagyok, mint a többiek. Mindezt ők is tudták rólam, ezért nagyon keveset beszélgettek velem. Óvodában is egyedül játszottam, de tökéletesen elvoltam egyedül is. Amikor a játszótéren voltam, leültem a homokozó szélére és néztem, ahogy a többiek játszanak.
De legjobban mégis a természet kötött le. Pontosan éreztem, ha a szél megfordul, értettem a fák lombjainak susogását, tudtam, merre laknak a hangyák, amik szorgosan gyűjtögették az élelmet és amikor a homokra pillantottam, képes voltam úgy nézni rá, hogy mindenegyes pergő homokszemet láttam. Olyankor közelebb hajoltam, és láttam, hogy van sötétebb, és világosabb homokszem, kisebb és nagyobb is, és ami a legfontosabb, egyik sem egyforma. Mikor a kezembe vettem őket, éreztem ahogy végigsimítják a kezemet, ahogy egyenként leperegnek, és hallottam, hogy egymásnak koppannak a földön. Nem egyszerű koppanás volt ez, hanem mintha kicsi húrokat pengettek volna meg.
A szélnek is volt melódiája... pontosan lehetett hallani, hogy a szél mikor boldog, mikor haragos. Amikor vidám volt, akkor halkan, szellőként dudorászott. Amikor mérges volt, vadul kiabált, hangosan áriázott, mint az operaénekesek a színpadon. Sokszor olyan különbség volt mély és magas hangok között, hogy bántották az érzékeny fülemet.
Legjobban mégis a víz játéka tetszett. Vele tudtam beszélgetni is, nem csak hallgatni. Erre akkor jöttem rá, amikor az ovis csoporttal a tengerpartra sétáltunk. Az óvónéni meg akarta mutatni nekünk a tengert. Mivel meleg volt, mindenki parányi fürdőruhában vonult le a homokos partra, kezében kis lapáttal, kis vödörrel.
Egyedül én voltam ujjatlanban és szoknyácskában. Egy kisebb sziklára ültem, onnan figyeltem a víz játékát. Hallottam, hogy aznap nem volt túl jókedvében. Felálltam a szikla tetejére, és a távolba tekintettem. Mélyről jövő zúgást hallottam, és mintha valaki monoton zongoraművet játszana. A tenger sírt... meg akartam nyugtatni, ezért leszálltam a szikláról, levettem a papucsomat, és elindultam befelé. Közben tovább hallgattam a tengert, és próbáltam vele beszélni. Már derékig ért a víz, amikor az óvónéni észrevette, hogy milyen mélyre mentem. A világ, melyben voltam lassan kezdett megszűnni, amikor elérte a nyakamat is víz. A dallam folyamatosan erősödött a fejemben, majd érezni kezdtem, hogy egy hullám elnyel, engem pedig az óvónéni szemelőltéveszt.
Tisztán láttam mindent, a kicsi halakat, amikor körbevettek, a korallokat, ahogy a víz sodrásában lengedeznek, és egy cápát, ahogy felém közelít... nem féltem tőle, csak néztem őt. Ő is nézett engem, majd kíváncsian végigmért.
A tenger ekkor rászólt, hogy ne bántson engem.
És ekkor levegőt vettem a vízben...
Éreztem, hogy nem esik nehezemre a levegőt kiszűrni a tenger sós, hideg vízéből. A tenger körbeölelt, és nyugodni látszott. A dallam lassan nyugodtra váltott, amikor énekelni kezdtem neki. Ő pedig engem kísért. Olyanok voltunk, mint két jóbarát, akik segítenek egymásnak, bárhol, bármikor. Egy kis halacska kedvesen belém csípett, ezzel kifejezve szeretetét. Jókedvűen rámosolyogtam, és küldtem neki egy légbuborékot...
Innentől nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy egy vizimentő kihúzott a vízből, majd sértetlenül a partra vitt. Az óvónéni pedig rendesen leszidott. Nem reagáltam semmit sem, mivel nem éreztem magam bűnösnek. Azt pedig nem akartam neki elmondani, hogy a tengerrel beszélgettem, mert nem hitte volna el.
Viszont ami szomorú, amióta iskolába kezdtem járni, egyre kevésbé hallottam ezeket a hangokat. Mintha megszűnt volna a képességem hallani őket... magam sem tudom miért.
Most 16 éves vagyok, másodikas gimnazista diák. Hosszú, szőkés barna hajam van és kék szemem. Bőröm fehér, ajkaim halványpirosak. Körmeimet pedig mindig kékre festem... a tengerre emlékeztetnek...
Hiányzik ez a képességem... szeretném megint énekelni hallani a tengert, susogni szelet, csilingelni a homokszemeket... de nem tudom, visszakapom-e valaha ezt az ajándékot. Talán holnap rájövök... ugyanis holnap megyünk nyaralni... le a tengerpartra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.