Matteo lassan kezdett magához térni. Mindene fájt, mintha több helyen is beütötte volna magát. Ám amikor tapogatózni kezdett, nagyon puhát érzett maga körül. Érezte, hogy arcát meleg fény simogatja és ahogy kinyitotta a szemét, láthatta is, hogy hol van.

Olyan volt, mintha a felhőkön állt volna, de azok könnyedén megtartották őt. Matteo egy ideig csak nézett maga elé, és próbálta felidézni és megemészteni a történteket: először is, látta, ahogy megtörik az ég, Lisával kirohannak az erkélyre és látják, ahogy a világ megsemmisül. Ezután Lisa eltűnt, mondhatni elég különös módon, majd minden homályosodni kezdett és... hol van az a szerkentyű ami iderepítette őt, valahová a "felhők" közé? 

Matteo a hátára fordult, és az égre emelte a szemét. Az ugyanolyan kék volt, mint pár perccel, vagy netán órával a tragédia előtt. Lehet hogy ez a mennyország, és ő már meghalt? Nem igazán tudta felfogni, mi is van.

Lassan beletúrt a puha, felhőformájú valamibe. Az szokatlanul puhának bizonyult, valamint lassan eltűnt a kezei között. Most akkor tényleg egy felhőn fekszik? Már kezdte idegesíteni, hogy nem tudja a választ, ezért elhatározta, hogy feláll és a végére jár ennek az egésznek. Ám amint felállt, megingott alatta a talaj, és egyik lába alatt kiszakadt a felhő.
- Csak óvatosan! -szólt egy ismerős hang.

Matt felkapta a fejét, és a hang irányába fordult. Csak egyvalakit ismert, akinek ilyen hangja volt, és ezt a valakit Lisának hívták.
- Lisa, te vagy az, ugye? -kérdezte örömtelien és megkönnyebbülten Matteo.
- Igen, Matt, én vagyok az -azzal egy fehér, angyalszárnyas, fehér hajú Lisa jelent meg előtte.
Matt nem igazán akart hinni a szemének. Lisa olyan volt, mint egy angyal, olyan, mint amilyen mindig is akart volna lenni. Kezdte azt hinni, hogy az egészet csak álmodja, és a tragédia is csak az álma része volt.
- Meg tudnád nekem magyarázni ezt? Mert ahogy elnézlek, te többet tudsz erről, mint én.
- Én csak annyit tudok, hogy a tudatomban vagy.
- Tessék? Hogy kerültem én oda? -értetlenkedett a férfi, miközben Lisa könnyedén odarepült mellé.
- Nem tudom, de biztos köze van enne ehhez -azzal átnyújtott neki egy fura, felhő alakú tárgyat.
- Mi a fene ez? - vette át tárgyat Lisától.
- Az a szerkentyű, ami elrepített ide téged. Alkalmazkodott az én világomhoz, azért nem találtad meg -magyarázta türelmesen Lisa.

A kis szerkezet ennek ellenére ugyanolyan az anyagból állt, mint eddig. A fedele Matt kezébe kerülve ismét eltűnt, és alatta egy sárga, nap alakú gombot látott, körülötte különféle virágokkal. 
- A női agy... - sóhajtotta Matt, majd Lisára nézett - Te egyébként hol vagy most?
- Fogalmam sincs, de egyet biztosan tudok, mégpedig azt, hogy nem haltam meg, viszont eszméletlen fekszem valahol, nagyon messze az otthonomtól.
- És mindezt honnan tudod? -érdeklődött Matt, miközben próbált kiigazodni a tárgyacska új jelrendszerén.
- Onnan, hogy érzem. Valamint, azt is érzem, hogy sötét van arrafelé, és... hideg.

Matt felsóhajtott, majd megvakarta a fejét. Kezdett neki szépen lassan összeállni a kép. A kis masina repítette el őt idáig, vagyis ez nem más, mint egy dimenziókulcs. Minden dimenziónak van egy kódja, amivel ő bármelyikbe beléphet ennek a kis dögnek a segítségével. Izgalom lett úrrá rajta. Bejárhatja a világ összes dimenzióját, ha úgy akarja, végre valóra válthatja az álmát, igazi sci-fis élete lehet.

Ám ezt a gondolatot hamar felváltotta a kétségbeesés: a kijelző azt súgalta, hogy rendkívül sok dimenzió létezik, és ha meg akarja találni Lisát, ismernie kellene a dimenzió kódját. Az, hogy sötét van arra és hideg nem sokat mondott neki,hiszen saját, földi világán kívül nem igazán ismert másikat. Egyetlen lehetőség volt arra, hogy megtalálja a lányt: jó ember módjára érdeklődni fog a dimenziókban. Valaki csak jobban ismeri a dimenziókat, mint ő, aki csak most jött rá, mi fán terem az ilyen utazás. Lassan Lisa felé fordult, majd halkan így szólt:
- Ne haragudj, hogy nem tudtalak megvédeni. Minden nagyon gyorsan történt, nem voltam kellően ura a helyzetnek.
- Semmi baj Matteo. Én sem tudtam mi történt, csakúgy, mint te sem. A te feladatod most az lesz, hogy rájöjj, hogy mi történt a világunkkal, és mi vagy ki felelős ezért.
- Emellett pedig szeretnélek megtalálni téged, és visszavinni magammal oda, ahova tartozunk.
- Ha még létezik... -sóhajtotta Lisa, majd fájdalmasan Mattra nézett - Tartok tőle, hogy az már nincs.
- Mi van ha mégis, csak átalakult? - próbált optimista maradni Matt, majd elgondolkozva a távolba meredt - A másik pedig az, hogy hogyan kerültem a tudatodba? A te tudatod egy külön dimenziót képez? 
- Ez a világ csak a balesetem óta létezik. Én alkottam.
- Hogy mi a fenét csináltál??? -horkant fel Matt - Megalkottál egy külön világot és te nem is szóltál nekem róla?
- Nem tudtam, hogy valós... úgy értem... azt hittem, hogy a képzelem szüleménye az egész, de erre... mégiscsak itt van.
- Álljunk meg egy szóra. A tested valahol másutt pihen, de a lelked ebben a kis világban, amit te alkottál?
- Pontosan. Te teljes testeddel és lényeddel vagy itt velem. Hihetetlenül hangzik, de így van, Matt.

Matteo a hajába túrt. Nagyon kesze-kusza volt számára ez a dolog, de nem kételkedett Lisa szavaiban. A lánynak nagyon komoly fantáziavilággal rendelkezett, és utólag átgondolva, tényleg nem nagy dolog elképzelni őt egy egész világ megalkotására.
- És hogy alkottad meg ezt a világot? Miket használtál fel?
- A három hónapos kóma alatt történt. Semmi mást nem használtam, csak a fantáziám alapköveit. Örök tavasz, felhők, napfény és boldogság. Annyi bajom volt az egésszel, hogy embereket nem tudtam belé teremteni. Csak magam létezhettem benne. Furcsa is, hogy itt vagy, de most legalább nem vagyok egyedül.
Matteo elmosolyodott, majd megölelte a szárnyas nőt. Kezeit végigsimította a hátán, majd gyengéden megérintette a szárnyakat is: igazi tollakból álltak, ehhez kétség sem fért.
- Sokat segítene, ha tudnád, hogy a tested merre van.
- Tudom... de sajnos, mivel eszméletlen vagyok, az elmém bekerült a saját világomba, így fogalmam sincs a kinti világról.

Matteo lassan elengedte a nőt, majd a dimenziókulcsára pillantott:
- Nem időzhetek itt sokáig. Minél tovább vagyok itt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elveszítelek téged.
- Engem ne félts, megvárlak téged, akárhol is légy... -mosolygott Lisa, majd megpuszilta a férfi homlokát, majd betakarta őt a szárnyaival - Lélekben veled leszek!

Matt most már nem tudott ellenállni Lisának. Közelebb húzódott hozzá, és megcsókolta őt. Szorosan átölelték egymást közben, majd Lisa kedvesen megsimogatta Matt arcát:
- Vigyázz magadra!
- Te is... hamarosan ott leszek veled! -mondta Matt, majd felállt, és a kis szerkezetre nézett. Fogalma sem volt arról, hogy mit és hogyan nyomjon meg, de eldöntötte, hogy a megérzéseire fog hagyatkozni. Benyomott egymás után öt egyforma virágot, nevezetesen öt pici százszorszépet, majd intve egyet Lisának ismét megnyílt a lába alatt a talaj és eltűnt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.