Tejút/Naprendszer/Föld/Olaszország - Firenze
2020.július 9.

 Hajnalodott. A napot sejtelmesen takarta el több kisebb felhőcske, és szóra szét vöröses fényét. Mindenki aludt még, csak egy lány üldögélt az erkélyen én figyelte a napfelkeltét. Már hajnali három óta kint ült, és várta a szemet gyönyörködtető eseményt. Függője volt a napnak, szerette nézni, ahogy tüzes korongja felbukkan az emeletes házak mögül, és emelkedik a hatalmas épületek felé. Szerette hallgatni, hogy közben életre kel a város, a madarak és vele együtt az egész világ. 

Ezt azóta csinálta, amióta túlélt egy autóbalesetet. Az autópályán történt, egy kamiont előzött, amikor a sofőr elaludt, és behajtott elé. Az események olyan gyorsan történtek, hogy fékezni sem tudott. A kocsi és ő is darabokra tört. Többször újraélesztették, a kórházban három hónapig feküdt kómában. Szülei már lemondtak róla, amikor hirtelen felébredt. Lisa élni akart... látni felkelni még sokszor a Napot, és érezni meleg sugarainak lágy cirógatását. Semmit nem szeretett jobban a Napnál. Szerelmes volt belé, és ezt csak akkor értette meg igazán, amikor 3 hónapig a sötétség kapuja előtt állt. Azóta minden reggel korán kelt, csakhogy láthassa felkelni Napot, és ezzel is tudatosítsa magában: megélte a másnapot. 

Ez a reggel azonban másképp hatott rá, mint a többi. Ahogy nézte, ahogy az vörös köntösbe öltözött aranyló égitest a látóhatár felé magasodik, könnyek csordultak ki a szeméből. Idegesen a zsebéhez kapott, majd rágyújtott egy cigarettára. Kellemetlen érzés fogta el, egy olyan érzés, amit utoljára akkor érzett, amikor elütötte a kamion. A felhők, mint egy színházi függöny húzódtak arrébb, hogy a mai színdarabot, és annak főszereplőjét bemutassák. Lisa azonban csak tovább könnyezett. Szíve hevesen vert, kezében remegett a cigi.

- Ez a napfelkelte más, mint az eddigiek. Félek, hogy valami baj lesz... - gondolta magában, majd berohant a házba. Az égő cigit a hamutálba rakta, és kapkodva kitárta ruhásszekrénye ajtaját. Annak legaljában egy fonott, fedeles kosárka lapult. Továbbra is hevesen lélegzett, de mozdulatai lelassultak. Szemében könnyek gyűltek, ahogy a kosár felé nyúlt. Óvatosan kihúzta a szekrényből, majd vontatott mozdulatokkal felnyitotta a kosár fedelét. Benne sok-sok apróság lapult: játékbabák, gyűrött, fekete-fehér fényképek, matchbox kocsik. Lisa lassan a kosár mélyére túrt a kezeivel, majd egy fehér, csillogó gömböt húzott ki belőle. A gömb lassan foszforeszkálni kezdett, majd egyik fele mintha kámforrá vált volna a kezében. Az eltűnt rész alatt egyetlenegy áttetsző piros gomb állt, egy kijelzővel, körülötte számok 0-9-ig. 

- Vajon te tudod, hogy mi ez az egész, te furcsa szerkentyű? -kérdezte magától, majd végigsimította a félgömb szélét. Természetesen válasz nem érkezett, de úgy érezte, ennek a valaminek ma hasznát kell vegye - Azelőtt találtalak meg, hogy megtörtént volna a baleset. Minden összetört, csak te nem. Mind a mai napig rejtély vagy nekem. 

Ekkor kopogtak az ajtón. Lisa idegesen és meglepetten kapta fel a fejét. Ki lehet az ilyen korán? Lassan felállt, a gömböt visszapakolta a helyére, lefedte a kosárkát, majd a szekrénybe helyezte.
- Ki az? -kérdezte gyanakvóan.
- Én vagyok az, Matteo.

Lisa megkönnyebbült, majd kinyitotta az ajtót:
- Szia! Nem tudsz aludni?
- Ahogy te sem, nem igaz? -kérdezett vissza, hosszú,barna hajú, kék szemű srác.
- Én a balesetem óta nem alszom rendesen, de ezt te is tudod. Kerülj beljebb...
Matteo nem habozott sokat, belépett a feltűnően rendetlen lakásba. A cigaretta már régen elégett, hamuban ázva feküdt a többi cigaretta között. A ruhák szanaszéjjel, az ágy összetúrva, a falon a képek ferdén, a könyvek többsége az asztalon hevertek.
- Mondtam már többször, hogy átjövök segíteni rendet rakni.
- Hagyd, Matteo. Te is tudod, ha rendet is teszünk, egy nap alatt megint rendetlenséget csapok.
A férfi elmosolyodott, majd kedvesen megölelte Lisát. Kezét lassan a derekára csúsztatta, és gyengéden a szemeibe nézett:
- Csak segíteni akarok, Lisa. Tudom, hogy nagyon egyedül vagy itt, és egyedül meg a legrosszabb a világon.
Lisa elpirult a férfi szelíd tekintetétől. Nem is bírta sokáig a kedves pillantásokat, zavarba jött, és elkapta a tekintetét.
- Ne csináld ezt, Matt... te is tudod, hogy makacs vagyok, mint az öszvér.
- Tudom, épp ezért akarok segíteni, meg... épp ezért is tetszel annyira.
Lisának ez már kezdett sok lenni. Szíve még hevesebben vert, arca tűzpirossá vált.
- Matteo... te is tudod, hogy még nem hevertem ki a balesetet, és még nem állok készen egy kapcsolatra. Erősödnöm kell lelkileg, hogy én is erős, felelősségteljes párja lehessek valakinek.
- Nem is kell most készen légy. Én várok rád, ha kell. Csak már... olyan régóta mondogatod ezt, és fáj, hogy nem tehetek semmit.
- Matteo, te jó ember vagy, és annyi jó lány van még ebben a világban. Lehet jobban járnál mással, mint egy depressziós lelkű lánnyal.
A férfi felsóhajtott, majd fogta a hamutálat, és annak tartalmát a kukába borította:
- Leszokhatnál a dohányzásról - terelte végül a témát, majd megfogta Lisa kezét, és a kanapéhoz húzta - Gyere, beszélgessünk egy kicsit.
- De én nem akarok beszélgetni! - nyöszörögte Lisa, de csak hagyta magát.
- Dehogynem. Erre van a leginkább szükséged. Meséld el kérlek, milyen volt a baleset. Ha elmeséled, lehet megkönnyebbülsz.
- NEM! -kiáltotta Lisa, majd megremegett - Nem akarom, Matteo -fordult el a lány a férfitől.
- Lisa, nekem van egy olyan érzésem, hogy olyasmit láttál, amit még senki sem. Ugyanis aznap én is láttam valami szokatlant - szólta el magát Matt - Pontosan három évvel ezelőtt, július 9-én történt.

Lisa szemei elkerekedtek a csodálkozástól, és lassan elkezdett érdeklődve visszafelé fordulni. Szemeiben rémület és kíváncsiság együttese csillogott. Lassan megfogta Matteo kezét, és egy nagy nyelést követően a szemeibe nézett:
- Mit láttál aznap? -kérdezte remegve.
- Egy apró törést az égen. Mintha az üveg tört volna meg. Különös fény szűrődött rajta, de amikor apámnak mutattam, ő semmit sem látott, és kinevetett. Láttad te is, nem?
Lisa idegesen bólogatott:
- Azért kezdtem előzésbe, hogy jobban láthassam, mert a kamion nagyon betakart.
- Aznap rekord mennyiségű baleset történt. Emberek ezrei haltak meg az utakon... és szerintem ennek a jelenségnek köze van hozzá. Mi lehetett ez, Lisa?
- Nem tudom Matt... de gyanítom, hogy valami természetfeletti.
- Szerintem egy rés volt a mi világunk és egy másik világ között! -jelentette ki Matt, ahogy felcsillant a szeme.
- Jaj, ne beszélj már zöldségeket. Ez baromság! - legyintett Lisa, majd összehúzta magát.
- Akkor mivel tudod magyarázni ezt? Te is láttad, én is láttam, nem lehetünk egyszerre bolondok!
- Nem tudom Matt. Fogalmam sincs mi lehetett az, de... gyanítom köze lehet ahhoz, amit a baleset előtt találtam a fűben -törölte meg a szemeit Lisa.
- Mit találtál? -kapta fel a fejét Matt.
- Azt hiszem téged ez érdekelni fog - azzal lassan a kosarához sétált. Ugyanolyan lassan és óvatosan szedte a ki a különös gömböt, mint az elébb tette. Matt borzasztó kíváncsi volt, szemeit úgy meresztette, mint még soha. Ahogy Lisa megindult felé a fehér, csillogó gömbbel, már nyújtotta is a kezét a különös tárgyért.
- Lehet te megtudod mondani, mi ez - suttogta Lisa, majd átadta a szerkezetet.
- Hmm... azt már látom, hogy különleges anyagból van. Ilyen anyagot még az életemben nem láttam. Van egy nagyítód? -kérdezte kíváncsian.
Lisa bólintott, majd felpattant, és a nagy rendetlenség közepéről kihalászott egy nagyítót:
- Tessék, kicsit kopott, de remélem megteszi.
- Tökéletes, köszönöm! - mondta a srác, majd elkezdte megvizsgálni a gömböt, ahogy nézte, úgy verte ki a víz is -Ezt nem hiszem el... a csillogását az áramkörei adják, melyben folyamatosan folyik valami csillogó lé, vagy energia.
- Vagyis... azt akarod mondani, hogy ez nem ember által készített tárgy?
- De nem ám. Ezt nem ember alkotta, az egyszer biztos. Kérdés persze, hogy került ide. Véletlen kiesett, vagy céljuk volt vele... fogalmam sincs.

Lisa felsóhajtott, majd megérintette a gömböt. Ekkor annak fedele ismét elhalványult, és megjelent a piros gomb, körülötte a számokkal, és a pici képernyő.
- Anyám... - képedt el Matt, majd közelebbről is megvizsgálta a gombokat és a kijelzőt - Ez valami irányító lehet, vagy időzítő? -vakarta meg a szakállát a srác - Komolyan mondom, egyre izgalmasabb ez az egész.
- Nekem mondod, akinek még annyira sincs fogalma arról mi ez, mint neked?
- Kipróbáltad már? - csillant fel Matt szeme boldogan, és kíváncsian.
- Ugyan, dehogy... nem mertem -rázta a fejét a lány, majd Mattre meredt - Miért, te ki mernéd próbálni?
- Előbb jobban megvizsgálnám, és utána megnyomnék pár gombot rajta.

Ekkor Lisa felpattant, majd beleszagolt erősen a levegőbe. Először kicsit megszédült, majd Mattra nézett:
- Érzed ezt az édeskés illatot?
Matt is felpattant, kezében a szerkentyűvel:
- Igen... ezt éreztem akkor is.
Lisa megindult a terasz felé, és feltekintett az égre. Igen, ott volt a rés, az a rés, amit három évvel ezelőtt látott Mattal együtt.
- Azt hiszem ez most nagyobb... mintha, tovább törne...
Matt Lisa mellé állt, majd az égre meredt ő is. Nagyot nyelt a látványtól, kezéből ki is esett a nagyító.
- Igen... ez törik -állapította meg a férfi, majd Lisára nézett, aki gyengén a falnak dőlt, és hatalmas levegőket vett - Jól vagy Lisa? - kérdezte idegesen, majd a lány bőrére nézett. Ugyanolyan csillogó lett, mint a gömb - Te jó ég, Lisa, válaszolj!
Ezzel párhuzamosan az ég tovább törött, a felhők elfeketedtek, a nap halványodni látszott. Lisa szeméből könnycseppek csorogtak, teste pedig halványodni kezdett.
- Lisa basszus, mi van veled? -ordította Matt, majd észrevette, hogy hol hallja a saját hangját, hol nem. Olyan volt, mintha egy rossz mikrofonba beszélne. Szorosan tartotta a karjaiban a lányt, míg az lassan teljesen eltűnt, mint a kámfor.
Mattnak nem sok ideje volt gondolkozni. Látta, hogy az ég tovább bomlik, az emberek ordítása pedig hol hallatszik, hol nem. A kép folyamatosan torzult, hol élesen látta, hol halványan, mint egy rossz tévéadást. Először azt hitte álom, de rá kellett ébredjen, hogy ez nagyon is valóság. Ez lenne a titokzatos világ vége? De akkor hova tűnt Lisa?

Csak egy dolgot tudott, mégpedig azt, hogy ki kell próbálja a gömböt, amit Lisa talált. Amint megérintette, annak számlapja ismét láthatóvá vált. Idegesen bepötyögött egy öt számból álló számsort, majd megnyomta a piros gombot a félgömb közepén. A sikolyokat már nem lehetett hallani, a világ egyre csak sötétült, a tárgyak lassan bomlásnak indultak körülötte. A tv villogott, a virágok elhervadtak, a falak megtörtek, és az épület lassított felvételben omlásnak indult. 

Egyik pillanatról a másikra csak annyit érzet, hogy megnyílt alatta a talaj, és minden elsötétült. Semmit sem érzett, vagy látott, csak annyit, már nem a saját világában van, hanem csúszik valahová, valahová nagyon messze... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.