A kormány azonnal reagált Joe eltűnésére és a vonat rakományának elkobzására. Az elit alakulat megindult Joe, és a lázadó csapatok felkutatására. A város fényei elhalványultak, a közlekedés megbénult, akik az utcán voltak igyekeztek hazafelé. Éjszakára olyan csend honolt az éjjeli órákban is sokszor nyüzsgő városra, hogy csak az elit alakulat masírozása visszhangzott az üveg épületek között. 

Zed volt az első, aki értesült a kormány radikális intézkedéseiről. Felpattant, majd berohant Alexékhez, akik éppen Joeról tanácskoztak.
- Főnök! Baj van... a kormány minket keres! No meg Joet...
Alex felsóhajtott, majd intett Zednek, hogy siessen be Joehoz. A srác pontosan értette már Alex jeleit, így sietett is a fogolyhoz. Anne felpattant a helyéről, majd elkezdett fel-le járkálni a parányi szobácskában. Alex sem tudott sokáig a helyén maradni, őt is komoly gondolkozásra késztette a helyzet.
- Gondoltam, hogy Joe eltűnése komoly port fog kavarni, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan -mondta Anne, majd karba tette a kezeit.
- Lehet ez volt a céljuk... hogy eltűnjön -mondta Alex, majd kézen ragadta Annet, és a labor felé vették az utat.
- De akkor... ha tudták, hogy hol vagyok, miért nem rohantak le minket azonnal?
- Tudni akarták, hogy mennyien vagyunk. Azt hiszem Anne eddig tartott a bujkálásunk. A nyílt háború itt és most veszi kezdetét a lázadók és a kormány között. Minden erőnkre és tudásunkra szükségünk van, hogy megakadályozzuk a világunk kisemmizését. 
- Veled vagyunk, Alex! -mondta Anne, majd ahogy a labor ajtaja elé értek, gondolkozás nélkül bementek Joehoz.

Joe még a vizsgálóasztalon feküdt, mellette Zed, aki az adatokat ellenőrizte a monitoron. A srác izzadt az idegességtől. Érezte a közelgő veszélyt, és nem sok kedve volt egy újabb megpróbáltatásra, hiszen csak most ért véget az előző. 
- Hogy van? -kérdezte Alex Zedet, majd Joera nézett.
- Remekül van. Mondjuk még mindig nem hiszi el, hogy tulajdonképpen halott.
- Igen, mert éppen hogy örök életet nyertem! -rántotta meg a láncot a férfi, majd tekintete Annere tévedt.
Anne fájdalmasan felsóhajtott, majd leült közvetlen Joe mellé. Még mindig nehezen dolgozta fel azt, hogy a férfi sértetlenül itt fekszik mellette, beszél, gondolkozik, holott a szeme láttára halt meg. 
- Joe... mond, miért?
- Te ezt nem értheted... te, aki elárultad a kormányt, sosem fogod megérteni.
- Nem Joe! Éppen hogy én értettem meg! Én voltam az, akinek kinyílt a szeme! Rájöttem, hogy minden, amit a kormány kínál az mind hazugság!
- Te csak ne szajkózd nekem ezt! -ordította Joe - Te nem vesztettél el mindent, mint én? Én szószerint elvesztettem mindenem! Egyetlen ember maradt nekem, akivel örökké akartam élni, és az az anyám! Csak ő is elárult engem! 
- Nem Joe, magadat árultad el! Azt hitted nemes cél érdekében cselekszel, holott nézd... az elit alakulat, amiben benne voltunk mi is, most is kint gyilkol. Idehallom a sikolyokat, a könyörgéseket... ez lenne a nagy igazság? 
- Rendet kell tenni a lázadók között, Laramae... 
- Az rend, ha megölöd az ártatlant? Az rend?? Joe, figyelj ide! Tudom, hogy nem volt könnyű gyermekkorod, de kérlek ébredj fel te is.
- Nem akarok felébredni Laramae... most már nem. Azt hiszem nekem az a küldetésem, hogy egy dolog mellett életem végéig kiálljak, és az a kormány. Más mellett már nem menne. 
- Azt hiszem Joe te nem láttad azt amit én. Én is meghaltam egyszer, de új esélyt kaptam arra, hogy helyre hozzam a hibámat. Szeretném, ha te is megkapnád ezt az esélyt. Azt akarom hogy ismét rendes életet élj, rendes szívvel, nem ezzel a deadon szerkezettel a mellkasodban.
- Ez a szerkezet tart egyben, és ez az, amitől örökké élhetek. 
Anne felkelt a helyéről, majd az ablakhoz sétált. Kitekintett rajta, majd kitárta azt. 
- Hallani akarom ahogy az emberek boldogan mennek munkába, hallani akarom a madarak csicsergését, a szél zúgását és érezni akarom a nap simogató sugarait... Mikor érezted ezeket igazán utoljára, Joe? 
Joe elhallgatott. Eleinte értetlenül állt a kérdés elé, de amikor Alexre és Zedre pillantott látta rajtuk, hogy nem túl boldogok. 
- Mikor láttál utoljára embert szívből nevetni? Mikor láttál utoljára embert egy virágos réten végigfutni? Mond mikor??
- Régen... - nyögte ki végül Joe, majd felsóhajtott -  Azelőtt, hogy a kormányt megválasztották.
- Ez volt 12 éve. Pontosan 12 esztendeje félelmet érzek az emberekben. Csak éppen kevesen vannak, akik lázadni mernek a hatalom ellen. Mi, maroknyi lázadók hisszük azonban, hogy van megoldás... és az csak egy. Eltüntetni a kormányt, helyébe pedig újat tenni. Egy olyat, ami nyugalmat és harmóniát hoz ebbe a világba. Látni akarom a felkelő napot... ahogy egy új világot köszönt! 
Joe csendben maradt, nem szólt egy szót sem. Alex leült egy székre, majd elemezni kezdte Joe adatait. Nem sokáig nézegette őket, inkább félredobta mindet az asztalra. Nem bírta őket nézni. Elborzasztotta őt is, hova jutott a világ...
- Igaza van Anne-nek Joe... nézd mi lett belőled. Már szinte... nem is vagy ember. Egy karnyújtásnyira vagy a robottól. Ilyen emberekre van szüksége a kormánynak... robotokra, akiket röhögve kormányoznak. De mi nem vagyunk robotok. Mi emberek vagyunk, és az is akarunk maradni. 
- Te is elvesztetted a családodat Alex... és a lázadók ölték meg -mondta Joe mérgesen.
- Nem voltak lázadók... azok tolvajok voltak. Kirabolták a házunkat... és a szüleimet megölték. Engem, mint fiatalt beetettek, és a kormány hű szolgájává tettek. 
- Neked nem a jövendőbeli feleségedet ölték meg! Azt, akit a legjobban szerettél, aki ráadásul már a szíve alatt hordozta az új életet! Ti öltétek meg! Ti voltatok!
- Nem, mi sosem ölnénk ártatlanokat! Miért is tennénk? -kérdezte Zed, aki nagyot sóhajtott - Csak tudjuk, milyen érzés volt azt tenni... mindannyiunknak.
- Sosem késő, Joe... - mondta Anne, majd megfogta Joe kezét - Kérlek, térj vissza hozzánk, erősítsd a mi táborunkat! 

Most érkezett el az a pont, hogy Joenak elege lett. A férfi dühébe felordított, majd olyan erők szabadultak fel belőle, amit még sosem eddig. Megragadta Anne csuklóját, és egy az egyben eltörte a karjáról. A nő fájdalmasan felkiáltott, majd reflexszerűen elugrott Joe mellől. Minden nagyon gyorsan történt. Egyik pillanatban Joe még az ágyon feküdt, a másikban már letörte Anne kezfejét ésa másik pillanatban már láncaitól megszabadulva az ágy tetejére került. 
Alex látva hogy Joe mit csinál, habozás nélkül fegyverhez nyúlt, és lőtt. A férfi azonban röhögve kikerülte a lövéseket, mi több, kinevette Alexet, és a többieket.
- Sosem fogtok elkapni! Mi több! Rátok uszítom a kormányt! -ordította zöld szemekkel, majd villámgyorsan, a falat kitörve a folyosóra futott.
Zed Anne karján próbálta elállítani az erős vérzést, miközben Alex dühösen kiadta a vészjelzést.
- Nem szabadulhat el! Ha elmenekül, beköp mindenkit! - mondta mérgesen, majd Zedre nézett - Lásd el Anne sérülését..... -mondta fájdalmasan, majd beletörődve, hogy ott most nem sokat tehet Joe nyomába eredt.
Joe azonban már messze járt, nem kis vérfürdőt hagyva maga után. Akik az útjába kerültek, azokat mind lelőtte az egyik őrtől szerzett lézerpisztollyal. Alex csak egy lehetőséget látott, mégpedig a többi lázadóval együtt a nyomába eredni, és elindítani a nyílt harcot a kormány és a lázadók között...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.