- Anne! Lefüleltek! Azonnal hagyd el a tornyot ahogy tudod!
A vonal erősen recsegett, de Anne megértette, hogy komoly a baj. Villámgyorsan összekapta magát, és kirohant az adóvevőt körülvevő falak közül. Az adás, ami közte és Zed között volt, teljesen megszűnt. A nő lekapta a szemüvegét, majd zsebre vágta. Itt már csak saját leleményessége segíthet. Nem gondolkozhatott sokat, ugyanis rohanó lépéseket hallott feléje közeledni és az egyetlen kiút pedig a tető volt. Megcélozta a fémlétrát, és szélsebesen mászott rajta felfelé. Szíve gyorsan vert, a levegőt pedig vadul kapkodta, ahogy a létrafokokat is. Ahogy felért, egy csapóajtót kellett kilökjön, mely az utolsó akadály volt a szabad levegőre.
Fent azonban meglepetés érte. Nem kellett ugyanis tovább másznia a tetőre...valaki felrántotta őt, és a kőkemény tetőre lökte. Anne nem habozott tekintetét támadójára emelni, aki pár méterre állt tőle csupán. 
Fehér, különleges anyagból készült overallt viselt, mely szorosan nőies testére simult. Hosszú, göndör, éjfekete haja a lapockájáig ért, zölden világító szemei pedig lenézően méregették Annet.
- Laramae Jones... hogy is volt képed visszatérni? Neked már régen eggyé kellett volna válnod a földdel, te szerencsétlen.
Anne addig nem válaszolt, amíg fel nem tápászkodott a földről. Leporolta magát, majd szembehelyezkedett ellenfelével.
- Nem tudom, kihez beszélsz, Persephoné... Laramae Jones meghalt...
- Ne játszd nekem itt az ártatlant! Semmi sem változtathatja meg a múltadat, hiszen egykoron, te magad szolgáltad a kormányt.
- A kormány egy hazugság. Mindenkit becsaptok, a célotok az emberek kisemmizése. Nap, mint nap ártatlan emberek halnak meg, te és a többiek pedig érzelmektől mentesen nézitek végig ahogy elhullanak mind...
Persephoné felkacagott, majd rövid nevetés után ismét Anne-re pillantott:
- Pont az érzelmek azok, amik minket előrevisznek. Hatalmat akarunk, azt akarjuk, hogy a nép feltétel nélkül tiszteljen minket. Akik erre nem hajlandóak persze, azokat halállal kell büntetni. Te is hamarosan csatlakozhatsz a többiekhez. Vagy...van egy jobb ötletem...
- Nem érdekelnek az ötleteid! - húzta elő az ingujjából Anne gondosan rejtegetett fegyverét, majd Persephonéra szegezte - Sajnálom Persephoné, de itt ért véget a beszélgetésünk.
- Csak rajta Laramae... pazarold el a golyókat. Rajtam úgysem fognak! -közeledett lassan a nő.
- Ez itt a valóság Persephoné... nem a szimuláció! -remegett meg Anne keze - Ég veled -szorította végül össze az ajkait, és lőtt...
A golyó telibe találta az éjszaka asszonyát. Anne leemelte a fegyverét, és egy nagy sóhaj után várta, hogy Persephoné összerogyjon és kiaadja a lelkét. 
A nő sebe azonban összeforrt, és a golyó, ami érte zöld folyadékká változott. Persephoné molyosa még szélesebbé vált, mint előtte, zöld szemei pedig irreálisan zölden világítottak.
- Hát nem érted Laramae... a világ a mienk, és a tied is lehetne, ha csatlakoznál hozzánk! Legyőzhetetlen, sőt, halhatatlan lehetnél. Minden adott... csak te hiányzol! -nyújtotta a kezét Persephoné.
Anne lassan, de nagy lépésekben hátrált, azonban észre kellett vennie, hogy a toronynak a széléhez érkezett. A tudat, hogy egy fura, golyóálló, zöld szemű Persephonéval állt szemben megrémítette. Érezte, hogy most nem tehet ellene semmit sem. Vagy csatlakozik, vagy...
- Ne kövess el hülyeséget... vagy meghalsz, vagy élsz... ezt te is tudod. De ha meg akarsz halni... 
- Nem Persephoné. Még nem jött el az én időm meghalni. Az majd csak küldetésem végeztével.
A két nő farkasszemet nézett egymással. Anne lassan elmosolyodott, széttárta kezeit és így szólt:
- Még találkozunk...testvérem... -azzal ahogy volt, háttal levetette magát a toronyról.
Persephoné nézte, ahogy Anne-t elnyeli a mélység. Egy fekete felhő kúszott nem sokkal a legfelső emelet alá, ezzel is eltakarva a iszonytató sötét mélységet. 
Anne pedig csak zuhant lefelé. Számára ez az érzés nem volt idegen, mint akrobata számtalanszor átélte. Az agyán közben sokminden átfutott. Persephoné... összeforrt lőttseb, zöld szemek... és sok-sok emlék.

- Laramae... ugye tudod, hogy te meg én különlegesek vagyunk -visszhangzott Anne fülében Persephoné hangja.
- Nem...miért?
- Emlékszel apánkra? Egészen kicsi volt, mikor elhagyott minket. De hagyott nekünk egy üzenetet, amiben azt írta, hogy te meg én fogjuk megváltoztatni a világot.
- De hiszen ez a világ, amiben élünk csodálatos. Miért kéne megváltoztatnunk?
- Nem... Laramae... ez a világ a velejéig romlott. És ami a legrosszabb... ami mindannyiunkat vár... a halál...

Arcát eközben permetezni kezdte a jéghideg eső. Nagyot sóhajtott, és lehunyta szemeit.

Innentől nem emlékezett semmire sem...

***

Anne az ágyában feküdt eszméletlenül. Légzése egyenletes és nyugodt volt. Az ágyon, szorosan mellette ült Alex is, aki óvatosan megfogta Anne kezét. Szemeiből aggodalom és fájdalom sugárzott. 
Zed, aki támogatásképp Alex vállára tette kezét, így szólt:
- Hagyd... lehet, hogy most fontos dolgokról álmodik... és... ha te nem vagy, akkor most holtan feküdne a nagyvárosi sugárúton.
- Tudom Zed... de nem könnyű felfogni, hogy majdnem későn érkeztem. 
- Ne tépelődj haver. Anne fel fog ébredni, és mindent elmesél. 
- Abban nem is kételkedem, hogy fel fog ébredni. Inkább csak az álmaitól félek... 

Anne valóban álmodott. Életének fontos szeletkéit élte újra át...

- Ma, mindannyian a nagy előadásra készülünk! - mondta egy cilinderes, bajszos férfi - Ez itt a nagy show lesz, senki sem hibázhat!
- Hol vagyok? -kérdezte magában Anne - Miért vagyok a cirkuszban? 
- Laramae! Kishúgom, miért állsz olyan meglepetten? - kérdezte egy ismerős hang.
- Persephoné? -fordult meg a lány - Na de... ma lesz a legnagyobb cirkuszi előadásunk!
- Pontosan! Végre megmutathatjuk a világnak, micsoda akrobaták vagyunk! Felmászunk magasra, éééés nem lesz védőháló!
Anne-ben egy furcsa érzés futott át. Egy olyan, hogy ezt ő már egyszer átélte.... és a ennek a történetnek nem lett jó vége...
- Persephoné... nem teheted ezt! A háló a védelmünk, ha elvesszük onnan a nyakunkat törhetjük, ha...
- Nincs ha Laramae! Én ma repülni szeretnék, szállni méterekkel a föld felett! -pördült egyet Persephoné majd örömében kifutott a cirkuszi sátorból.

Anne ekkor egy kisebbet rándult. Alex kérdőn Zedre pillantott, majd vissza Anne-re. Érezte, hogy a lány láza egyre feljebb kúszik, és álomképei egyre intenzívebbek mozgásából ítélve.

Anne már a porondon volt egy magas rúd legtetején. Éppen most mutatta be hibátlan mutatványát a lelkes közönségnek. A vele szemben álló farúdon Persephoné állt. Anne idegesen tekintett körbe, kezében erősen szorította azt a kötelet, amit nővérének el kellene majd kapnia...
Persephoné hajlongott, majd csillogó szemekkel Anne felé fordult. A lány izzadt az izgalomtól, és ahogy lendítette a kötelet, és ahogy Persephoné ugrott, úgy hibázta el a mutatványt az idősebbik testvér... látta, ahogy a keze lecsúszik a kötélről, ahogy kétségbesetten kapott a kötél felé, de már nem érte el.
A testvérek tekintete találkozott... Anne ordítani próbált, de nem jött ki hang a torkán. A közönség némán figyelte, ahogy Persephoné testvére nevét kiáltva a földre zuhan...
Majd hirtelen minden elsötététült.
Anne a testvére mellett találja magát, minden csupa vér... mindenki csak őket nézi. 
Az emlékképek egymást követően villannak fel. A kormány emberei a balesetet követően rohantak be a sátorba, a nézőket mint megölik...
Mindenhol vér... néma kiáltások...
Persephoné pedig sehol.

Anne egy hatalmas kiáltott. Álmából felriadva, izzadtan és zihálva tekintett Alexre, majd borult vállaira. Erősen zokogni kezdett, szomorúan markolta Alex felsőjének ujját, miközben azt mondogatta:
- Nem, én ezt nem akartam...
Alex nyugtatóan simogatta Anne hátát. Remegő testét védelmezően átölelte, majd Zedre nézett:
- Kérlek menj, és hozz egy pohár vizet, és egy lázcsillapítót. 
Zed szó nélkül engedelmeskedett, és indult is teljesíteni a parancsot.
Anne ismét szembesült múltjával, amit úgy szeretett volna kitörölni elméjéből. Úgy érzi, mint Laramae, vagyis a védelmező, súlyosat bukott. 
Tudta, hogy komolyabb a feladata, mint azt hitte. A küldetése még csak most kezdődik...