Az emberiség nincs tisztában a saját származásával és történelmével. Az ember azt hiszi mindent magának köszönhet, holott a legtöbb mindenben mi voltunk azok, akik segítettük őket. Azt hittük majd békés, szeretetreméltó néppé válnak majd. Nem hiába választottuk nekik ezt a gyönyörű bolygót. Ez maga a paradicsom... tiszta levegő, édes víz, és kimeríthetetlen élelem... legalábbis mi akkor azt hittük.

Itt az idő megmutatnunk nekik, hogy kik vagyunk mi. Na, de csak lassan... nem tudhatnak meg mindent rólunk, ahhoz még túlságosan gyerekek. Elküldünk közülünk tanítókat, akik segítik majd az emberiséget jobb útra téríteni. Két világháborút túléltek... a harmadik már a teljes pusztulást hozná...

2105. június 12. 
Valahol a Földön

Éjszaka volt, de mintha mégis nappal lett volna. A fények, amik a földön égtek éjszakai napként ragyogták be a városokat. A sötétség nem jelentett problémát az embereknek. Éjjel is ugyanúgy éltek, mint nappal. A kocsmák, éttermek és szórakozóhelyek különösen kedvelt helyek voltak, az utóbbi pedig a fiatalok körében örvendett nagy népszerűségnek. Az éjszakát körbeölelte egy furcsa érzés, ami minden emberben lüktetett. Egy érzés, amit úgy hívtak: szenvedély.

Egy fiatal, egyetemista korú leányzó lépett be az egyik népszerű disco ajtaján. Hosszú, barna haja a melléig ért, sötét szemei ízlésesen kifestve, ajkait pedig egy leheletnyi szájfény tette csábossá. Ruhája inkább volt szolid, mint kihívó. Egy egyszerű felsőt és egy kék farmert húzott magára, ami aligha csábította a szenvedélyes fiatalokat.

Ám voltak, akik nyitott szemmel jártak, és nem a ruha alapján ítélték meg a jövevényt. Egy férfi végigmérte őt, érezte, hogy ő más mint a többiek... és tudta, hogy ő kicsoda. Lassan megérintette a lány vállát, majd átkarolta hátulról. A két test szorosan egymáshoz simult, miközben a lány végigborzongott a jóérzéstől.
- Atheos... -súgta telepatikusan.
- Leonora... úgy hiányoztál... -jött a válasz, majd a férfi szenvedélyesen beletúrt a nő hajába.
- Hogy kerülsz ide? -kérdezte Leonora, miközben a hangos zenében elhaló kéjes sóhaj hagyta el a száját.
- Szabadságomat töltöm, akárcsak te. Úgy hiszem megérdemlünk egy kis pihenést mi is, nem? - harapdálta meg kedvesen Leonora fülét Atheos.
- Mire gondolsz? -kérdezte Leonora meglepetten - Hiszen mi magunknak kellene a jó példát mutatnunk.
- Ne félj... mi most itt emberek vagyunk. Legalábbis azt hiszik. És mi is ugyanúgy érzünk és szeretünk, mint ők. Sőt, szerintem a mi érzéseink, sokkal tisztábbak, mint az övék. Had bizonyítsam be... -ekkor Atheos felkapta Leonorát a karjaiba, majd a legközelebbi mosdóba vitte, amint habozás nélkül kulcsra zárt.
- Atheos... uralkodj magadon...
- Nem tudok, most az egyszer, Leonora... -mondta a férfi, majd kedvesen a falnak nyomta a nőt - Mi nem vagyunk olyanok, mint az emberek. Mi... évente egyszer érzünk nemi vágyat a másik iránt. Érzem, hogy te így érzed most... engedjünk most ennek a belső sugallatnak -azzal egy mély, nyelves csók következett. 

Leonora nem sokáig tudott ellenkezni jegyesének. Lábát megemelte, majd a férfi derekára fonta, ezzel jelezve, hogy megadta magát. Atheos sokatmondóan elmosolyodott a csókot követően, majd kitárta szélesre fekete szárnyait. Leonora tudta, ez minek a jele. Hagyta, hogy a férfi megfossza a ruháitól, miközben szenvedélyes csókok, harapdálások és sóhajok követték egymást. Atheos átfogta egyik kezével szerelme testét, miközben a nyakától haladt lefelé. Csókokkal borította be a Leonora libabőrös testét, majd gyengédsége ismét szenvedélybe csapott át, amikor eljutott a keblekhez. Amikor nyelvével és szájával izgatni kezdte az érzékeny pontot, Leonora végigkarmolna a férfi hátát, aki az izgalomtól kéjesen megremegett majd sóhajtott. A nő levette a felsőjét, majd a nadrágját gombolta ki, és nyúlt lejjebb és lejjebb. Atheos ismét megrándult, majd nem bírta tovább. Miután minden ruhadarabot letéptek egymástól megemelte Leonorát, a falhoz nyomta és lassan behatolt a forró barlangba.
Leonora átölelte Atheost, hangosan felnyögött, majd beleharapott a férfi nyakába. Ezzel vette kezdetét egy hosszú, szenvedélyes szeretkezés...még kint folyt a buli, a szerelmesek ölelkezve forrtak eggyé. Ahogy egyre inkább belejöttek, úgy tárta ki Leonora is a szárnyát. Neki hófehér volt... Atheos tudta, hogy ez mit jelent.
- Tetszik, mi? -kérdezte, majd gyorsabbra vette a tempót.
- Igen... nagyon jó... ne is hagyd abba! -nyögte Leonora, majd újból a férfiba harapott. 
- Nem is szándékozom egyelőre. De azt hiszem előbb-utóbb véget fog érni... -mondta, majd hirtelen gondolt egyet, és megfordította a nőt.
- Ahm... Athe-os... ah... mire vársz?
- Tudom, hogy még nem volt elég... -azzal ismét behatolt.
Leonora megemelte a fejét, szemeit lehunyta, miközben a falnak támaszkodott. Atheos átkarolta őt, egyik kezével megmarkolta a nő a mellét, majd a fülébe nyögte.
- El... el fogok menni...
- É...Én is... -szusszantotta a nő, majd légzése szaporábbá vált, és nem sokkal Atheos előtt elrepült a csúcsra. A férfi, ahogy érezte a vad rángásokat úgy élvezett ő is el. A pár három éve nem látta egymást, és most, hogy végre egy városba kerültek, ismét egymáséi lehettek. 

Azzal a céllal érkeztek a Földre, hogy segítsenek az embereknek utat mutatni és rávilágítsanak mégis kiknek köszönhetnek annyi mindent... de vajon ez sikerülni fog?

Atheos és Leonora története itt kezdődik el... szenvedélyesen és szerelmesen...