Részlet Anne Smith naplójából:

Muszáj szavakba foglaljam azt, ami velem történt. Ez egy olyan dolog, amit senki nem tud rólam, még Alexnek sem beszéltem róla. De valakinek el kell mondjam, és az te vagy, kedves naplóm...

Kerek egy éve történt, még javában a kormány szolgálatában álltam. Fekete, elegáns, díszkatonai egyenruhát viseltem, csakúgy, mint a kormány összestöbbi testőrbábja. Az egyetlen nő voltam, rajtam kívül erős, izmos férfiak alkották a sort. 

Fekete, hosszú nyakkendőnkbe belekapott a viharos szél. Arcunkon azonban érzelmek nem mutatkozhattak. Előre kellett tekintenük, előre a vadul hullámzó víz felé. Tudtunk valamennyien, hogy az oldalunkon függő lézerpuskát ma nem dísznek hoztuk magunkkal. A horizonton egyre több és több fekete felleg tűnt fel, és ahogy a villámok is cikázni kezdtek, bele csapva a háborgó tengerbe, tudtuk, itt az idő. 

A tábornok megadta a parancsot. Személyesen ő nem volt velünk, a fülünkön lévő parányi rádión tartotta velünk a kapcsolatot. Amint meghallottuk a "vigyázz" a "balra át" és az "indulás" parancsokat, menetelve indultunk meg a part mentén. Csak előre nézhettünk, a tenger és minden mást ki kellett zárjunk magunkból. 

A masírozás előtti egy óra volt a legkeményebb. Joe, a legjobb barátom szerint a tábornok titkos hadjárata most mindannyiunkat a biztos halálba küld. Mindezt nyakkendője igazgatása közben mondta... annak a nyakkendőnek a kötése közben, ami szimbolizálta a kormány politikáját: szélsőséges és embertelen. A fekete alapon egyetlen egy ferde fehér csík húzódott. Senki sem tudta mit jelenthetett ez a fehér csík... erre én is csak később jöttem rá...

Mentünk, mentünk és mentünk. A tábornok irányított minket... egyenesen a piactér felé. A piacon férfiak, nők és gyermekek jártak fel-alá. Megrémültek, amikor megpillantották az elit osztagot. Egy nő hangosan felsikoltott, majd elordítva a "sátán" szót menekülni kezdett. 

Harci alakzatba álltunk...egy-egy társam előkapta a lángszóróját, és nekiálltak felgyújtani a faházakat. Én sortűzre kaptam parancsot. "12-es, lőjjön le mindenkit, akit csak lát!"

Ez volt a nevem akkor: 12-es. Nem voltam több egy számnál. Joe a 13-as számot viselte. Mellettem állt, és együtt lőttük az embereket. Rezzenéstelen arccal gyilkoltuk őket......... sosem bocsátom meg magamnak, amit akkor tettem......ártatlan embereket gyilkoltam le, csak mert a kormány úgy gondolta, a piac a kormány ellenes brigád titkos helye. 

Menekültek előlem. A zsebemből előhúztam egy kést, majd azt az egyik férfibe dobtam. Remekül tudtam a késsel bánni, kezemben ez a fegyver több volt, mint halálos. Joe végül eltávolodott tőlem, és teljesen eltűnt a tömegben. Nem törődhettem azonban vele, nekem most a célra, a parancsra kellett összpontosítanom. 

Körülbelül 40 percbe telt, mire megtisztítottuk a teret. Mikor már már csak mi voltunk a helyszínen, arra kaptunk parancsot, hogy álljunk kör alakzatba... Joe rám nézett. Először mutatott érzéseket. Olyan volt a tekintete, mint még soha. Búcsúzott... ebből tudtam, hogy a tábornok minket is a halálba akar küldeni. Nem értettük, hogy mi a célja ezzel, hiszen az elitre még sokszor szükség lehetett volna.

Joe azt mondta: túl sokat láttunk, túl sokat tudunk, és ezért túl veszélyesek vagyunk. Olyanok vagyunk mi, mint a cipők. Ha sokat használnak, elhasználódunk, és újat veszünk. Ez a mi sorsunk is. A csere... vagyis a leszerelés ami egyenlő volt a halállal. Mikor engem ide besoroztak, magam sem hittem, hogy ilyen lesz. Azt hittem az elit rendet tart, azt hittem az ELIT az, aki majd harmóniát teremt.

Kiléptem a körből... akkor és abban a percben. Tiltakozólag letéptem a nyakkendőmet, és a tűzbe hajítottam. A tábornok minden bizonnyal látta amit tettem, kitüntetésekkel tarkított szobájának közepén, hatalmas 3D-s monitorjáról. Azt mondta álljak vissza, és 101-es parancs!

A többiek kivétel nélkül fejbe lőtték magukat. Joe is ezt tette... De én nem! Megvártam, még elér a tűz...

Igen... a tűz...

Éreztem, hogy belém kap... egy hatalmas ordításra emlékszem, onnantól fogva minden megszakadt. 

A következő, amire emlékszem, egy nagy fehér folyósó volt, mellettem fehér ruhás, szárnyas lények. Kerekes hordágyon toltak be egy műtőasztalra. Fájdalmat nem éreztem, viszont éreztem az égett hús szagát...a saját húsmét....

A szárnyas, arctalan lények rámnéztek. A fejüket rázták szánakozva. Arcomon kibuggyant egy könnycsepp, végigfolyt égett arcomon. 

Ekkor egymásra néztek, és bólintottak... ekkor közvetlen felettem egy víztükörhöz hasonló valami jelent meg. Magamat láttam benne, teljesen szétégve. Magamra sem ismertem... szörnyeteg voltam. Szószerint... kívül és belül is. Gyilkos... ez visszhangzott akkor bennem. Te gyilkos, te szörnyeteg! 

Tovább peregtek a könnycseppek az arcomon... egyre nagyobbak, és súlyosabbak. Ahogy bűneim bánni kezdtem, ahogy ordítani kezdtem Isten felé, úgy éreztem, hogy elkezdtem belül megtisztulni... és ahogy tisztultam, úgy tisztult a felettem lebegő víztükrön a bőröm is. Láttam magam... teljesen hibátlanul, egészségesen. De csak ott voltam hibátlan, magam még mindig égett voltam. Láttam a szemeimet is a tükörben. Tisztán csillogtak és őszintén... egy teljesen más nőt láttam magamelőtt. Nem akartam elhinni... 

Ekkor tudtam, velem még terve van az Égieknek. Igen, vállalom! Jóvá akarom tenni, igen, igen, igen! 

A víztükör ekkor egy az egyben rámzúdult...

Egy nagy adag szent víz... bőröm ismét a régi lett... szívemmel együtt. Ott, helyben, másodpercek alatt alakultam át... éreztem, ahogy a cseppek újranövesztik a bőrt a testemen, ahogy életet lehelnek a testembe és lelkembe.

Ott neveztek el Anne-nek... ami ennyit tesz: Isten kegyelme... új küldetés, új névvel...

Szívem ismét verni kezdett... és már a lázadók titkos termében nyitottam fel szemeimet. Ott ahol legkevésbé vártam, hogy életben hagynak... innentől kezdődött egy új fejezett... de ez már egy teljesen más történet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.