Gondoltam itt az ideje egy vidámabb történetnek. Ez is a Charlotte & Matt novella sorozat része lesz, remélem elnyeri a tetszéseteket. :)

- ...Matt... amikor reggel összepakoltam a cuccainkat, nem számítottam rá, hogy estére egy kergült, motoros-maffia fogságában, egy székhez kötözve, fogok neked háttal csücsülni -nyafogta Charlotte.
- Hidd el, én is másképp képzeltem. Bár, mondjuk érdekelne, mit akarnak. 
- Eddig a pénzünket sem vették el... ránk fogták a pisztolyt, és ideráncigáltak. Fura egy banda...
- Inkább őrült... -rándította meg megkötözött kezét Matt mérgesen.
- Természetesen egyikük arcát sem láttuk... -tette hozzá Charlotte.
- Haha! - nevetett fel gúnyosan Matt - Gondolod majd be is mutatkoznak mellé.
- Oh, én ugyan nem... inkább lépnék a tökeikre.

Ekkor két fekete bőrkabátos férfi lépett be az ajtón. Legalább olyan koszosak voltak, mint az a szoba, ahol a párost fogva tartották. Charlotte és Matt egyszerre néztek a fura figurákra, majd Matt megkérdezte:
- Mit akarnak?
A fekete maszkos idegenek nem szóltak semmit, viszont odaléptek hozzájuk, kikötözték őket, és pisztolyt fogva a hátukhoz kivezették őket szobából. A hosszú folyosókon néma csend uralkodott. Charlotte elhúzta a száját, majd sóhajtott, Matt pedig a szökésen gondolkozott. 

A kert felé vették az utat...az elől lévő férfi kinyitotta a kertajtót, majd a hátsó kilökte Mattéket az udvarra.

Eldördültek a pisztolyok... Matt és Charlotte összehúzta a nyakát...

- Mi a... KONFETTI! -kiáltotta Matt, majd Charlottera nézett, aki annyira le volt döbbenve, hogy beszélni sem tudott.
- MEGLEPETÉÉÉS! - kiáltottak fel a bokrokból kiugró emberek.
- AZT A ROHADT! - reagált Charlotte, majd dobbantott egyet a lábával - Ezt miért csináltátok?
- Hát, közös szervezés... gondoltuk az egy éves évfordulót együtt üljük meg! -szólt az egyik jóbarát, majd pezsgőt bontott.
Charlotte és Matt kiakadva nézte a süteményeket és innivalókat az asztalra pakoló haverokat. Kis időbe telt, mire feldolgozták a történteket, de végül egy remek társaságban és remek helyen, hangulatban tudtak egy szerény, és jókedvű bulit tartani.

Ajánlom Matyinak... hogy éreztessem, mikor haragudnék hasonló szituációban :) Ja, és a szereplőkkel való bárminemű hasonlóság valós személyekkel, csak a véletlen műve. :P

Háború dúlt az országban már lassan második éve. Nagyon úgy nézett ki, hogy a romurok győznek, sokkal fejlettebb fegyvereik és létszámfölényüket figyelembe véve. Ellenfeleik, a hungrok azonban kitünően bírták a háborút, és több-kisebb csatát még a romurok hatalmas serege ellen is képesek voltak megnyerni taktikáik miatt. Most azonban élelem, víz és ember hiányában a győzelem elúszni látszott.A hungrok szétoszlottak kis csapatokra az országban, abban bízva, ezzel megtéveszthetik a romurokat, és bújdosva több esélyük van a győzelemre, mint nyíltan nekik rontani, és a biztos halálba rohanni. Ha elbújnak, és időben érkezik segítség, még van esély a triumfra. 

Egy csapat egy félig lerombolt villában szállt meg, mely tele volt étellel, és minden földi jóval. A katonák jókedvűen foglalták el a helyet. Matt, a parancsnok elégedetten emelte le katonai sisakját, majd bevezette jegyesét a menekülőkkel együtt.
- Na, itt fogunk egy ideig lakni. Élelem van elég, főztök majd asszonyok finomat nekünk.
- Igyekszünk mindent megtenni - reagált Matt mennyasszonya, Charlotte. 
- Helyes, mert mi is. Éjjel mindig lesz őrség, és természetesen készenlétben leszünk. Ha minden jól megy, futárunk már eljutott a segélykérő üzenettel a szomszéd országba, és már úton vannak idefele -mosolygott elégedetten Matt.
- Úgy legyen, Életem! -azzal Charlotte megpuszilta Mattet, majd intett a nőknek - Jöjjenek hölgyeim, feltérképezzük a konyhát - azzal Charlotte, mint az asszonyok vezetője elindult a nők maroknyi csapatával a konyha és kamra felé.

Matt csapata pedig a házat nézegette. Az egyik katona, Robbie a szobrokat és a festményeket vizslatta.
- Matt, király helyet találtunk, itt remekül elleszünk addig, még megjön a segítség. Kaja van, az asszonyok főznek... - nevetett Robbie, majd megveregette a kissé gondterheltnek tűnő Mattet -  Na, lazulj már, egész idáig a fronton voltunk.
A parancsnok Robbie-ra pillantott, majd elmosolyodott.
- Igazad van. Kell az energia, itt az ideje a pihenésnek.
Ekkor kiáltott valaki a másik szobából, méghozzá boldogan:
- Juhúúú, találtam egy rakat szivart, és egy pókerkártyapaklit. Fiúk, ittma este zsuga lesz!
Matt és Robbie felkacagott, majd jókedvűen megindultak a pókerszoba felé.

****

Lassan egy hete lelt az eldugott helyen álló villára a hungrok kitartó csapata. A férfiak és a nők azonban rendesen elszeparálódtak a házban. Míg a nők főztek, mostak és többnyire a konyhában szorgoskodtak, a férfiak a pókerszoba kellős közepén szivarozva pakolgatták a kártyalapokat és a zsetonokat az asztalra. A segítség azonban nem jött meg. 

Az asszonyok aggódni kezdtek, hogy cserben hagyják őket, és a romurok csapata megtalálja őket, és mindegyiküket azonnal kivégzik.
- Szerintem beszélni kéne a férfiakkal. Már egy hete a pókerszobában csücsülnek és megborotválkozatlanul játszanak - mondta az egyik nő.
- Én voltam bent náluk tegnap, amikor Charlotte-al az ebédet vittük. Füst és oroszlánszag van odabent.
Charlotte a pörköltet kevergette a tüzön, miközben társait hallgatta. Kiszedett egy adagot, tálcára tette, megtörölgette a kanalat majd azt a tányér mellé pakolta.
- Te mit gondolsz Charlotte? Szerinted normális, amit a hímek művelnek?
- Nem... - válaszolta röviden, majd elindult a tálcával a pókerszoba felé.
A nők megremegtek Charlotte hideg, rövid válaszától, majd összenéztek.
- Dühös... -mondta az egyik.
- Az nem kifejezés...

A férfiak éppen egy játék közepén voltak. Matt szájából egy hosszú, kubai szivar lógott, majd elégedetten terítette ki lapjait:
- Azt hiszem uraim, ma nekem van szerencsém.
- Nono, akinek szerencséje van a kártyában, nincs szerencséje a szerelemben... - jött Robbie megjegyzése, majd felnevetett.

Charlotte kopogás nélkül lépett be az oroszlánbarlangba, ami mindenkit meglepett. A színrelépés felért egy terminátori belépővel, ugyanis Charlotte szószerint berúgta az ajtót és trappolva indult meg az férfiakkal körül ült asztal felé.
- Höhö... asszem Matt megjött a mennyasszonyod - nyökögte Robbie.
Matt hátrafordult, és jókedvűen elmosolyodott:
- Sziaaaa!
Charlotte letette Matt elé a napi adagját, és hidegen válaszolt:
- Hello...
- Na, semmi puszi, vagy ölelés?? -kérdezte Matt, majd Charlottera nézett.
- Ölelgesd a kártyáidat, szivaros gazember! - azzal belecsapta a kanalat a pörköltbe, de olyan erővel, hogy az egyenruhából a paprikafolt aliga fog kijönni.
- Naaaa, ne olyan durván! -mordult fel Matt, de mire Charlotte bármit is mondott volna, a nő addigra már kint volt.
Robbie hangosan felnevetett, majd könnyezve a röhögéstől megjegyezte.
- Na mi az, menstruál a kicsike? Soha nem láttam ilyen hiszigépnek...
Matt érezte, hogy többről van szó, mint havi női gondok. Felállt a székről, de Robbie megfogta a karját.
- Ugyan, hagyd. Majd kialussza, a nők már csak ilyenek. Elvégre ő engedelmeskedjen neked, ne már te legyél aaaaaa.... - vitte fel a hangsúlyt Robbie, majd kórusban elkiabálta magát a többiekkel -  PAPUUUUCS! - azzal viharos nevetés töltötte meg a termet.
Mattnek ekkor lett elege. Felkelt a helyéről, és ott hagyta a társaságot. Robbie pillogva nézett a parancsnok után, majd vállat rántott, magához húzta a pörköltet, és belekóstolt.
- Hmm... kicsit sós lett, de jó... a szakácsnő szerelmes...

***

Charlotte a kertbe rohant. Fehér, pörkölt foltos kötényét a fűbe dobta, majd a kis patakhoz futott. Letérdelt, és a csobogó víz tükrébe nézett:
Egy nyúzott arcú, zsíros hajú, fáradt nőt látott. Belecsapott a vízbe, és halkan sírni kezdett. A felismerés, hogy annyira sem vonzó, mint a pókerlapokon a dámák, elkeserítette.
Mikor azonban ismét a víztükörbe nézett, már egy másik arcot is látott az övé mellett. Charlotte nyelt egyet, majd érezte, hogy Matt megérinti a vállát. A nő lehunyta a szemeit, majd lassan Mattnek dőlt. Hihetetlenül szerette vőlegényét, de most nem tudta visszafojtani érzéseit. 
Matt lassan megölelte szerelmét, majd homlokon csókolta. 
- Ne haragudj... nem akartalak megbántani.
Charlotte felnézett Mattre, majd halvány mosoly került kipirult pofijára. Lassan megsimogatta leendő férje borostás arcát. Matt ugyanezt tette, de hüvelykujjával szelíden a könnyeket is letörölte.
- Nem haragszom... ha megígéred, hogy győzni fogunk.
Matt arcára egy halvány mosoly került, megpuszilta Charlotte száját, majd röviden válaszolt:
- Megígérem... - azzal szelíden megcsókolta a karjaiban, a szerelemtől reszkető nőt.

***

Pár óra elteltével Matt már a taktikát beszélte át a katonákkal a pókerszobában arra az esetre, ha támadás érné őket, és menekülni kell. Úgy számoltak, hogy mivel remekül ismerik a helyet, lehet esélyük egy újabb menekülésre. A segítségben nem igazán bíztak már, inkább csak magukban. 
- Jah, szerintem remek taktika - helyeselte Robbie - Mikor találtad ezt ki?
- Pár perce, miért, baj? -kérdezett vissza Matt.
- Miért lenne? Sőt, remek...
A férfiak elégedetten csukták össze a térképet, amikor hirtelen lövést, és sikolyokat hallottak. Mindenki megrezzent, és automatikusan a fegyvereikhez nyúltak.
- A romurok! Mindenki a helyére! Robbie, Tim és Joe velem jönnek a nőket fedezni, a többiek ki az erdőbe a megbeszélt ösvényen!
A nők sem voltak rest. Charlotte, legjobb barátnőjével, Arinával lőtte az ellenfelet megtöltött puskáikkal. Ahogy a folyósóra értek, meglátták Mattéket.
- Matt! Nagyon sokan vannak! -kiáltotta Charlotte, majd lőtt egy nagyot, eltalálva az egyik távolban rohanó katonát.
Matt látta, hogy egy nagyobb csapat masírozik a villa felé. Izzadni kezdett az idegességtől, és erre csak rátett a hőség is.
- Kifelé innen, elmenekülünk! -intett Matt Charlotte felé, aki közben a csajokat terelte a folyóson Matt felé - Gyere már Charlotte, ne maradj le!
Charlotte azonban mindenkit ki akart terelni a konyhából. Mattnek kezdett felmenni a pumpa, és elindult mennyasszonya felé.
- Gyere máááár! 
Ekkor lőttek be az ablakon kétszer egymás után. Charlotte -ot mindkettő telibetalálta. 
Egy pillanatra megszűnt az idő Matt számára. Nem hallotta a kiáltozásokat, a lövöldözést, Robbie hangját, csak a földre zuhanó Charlotte-ot, ahogy kiejti kezéből a puskát. A férfi érzelmeire hallgatva rohant a meglőtt nőhöz, aki könnyekben és vérben ázott.
Hallani lehetett, ahogy rohannak fel a lépcsőn... Matt ekkor már a karjaiban tartotta Charlotte-ot, aki szomorúan tekintett fel rá.
- Fáj... fáj Matt... 
- Ne aggódj Charlotte, meg fogsz gyógyulni... kiviszlek innen!
- Nem a sebem fáj Matt... hanem az, hogy... nem én leszek melletted, amikor megnyered a csatát...
A katonák már nagyon közel voltak. Robbie ordított Mattnek:
- Gyertek!! Siessetek! Robbantani akarnak!
Charlotte már alig kapott levegőt. Tüdeje megtelt vérrel, szemei pedig még több könnyel.
- Menj... vezesd győzelemre a csapatot, bizonyítsd be, hogy te vagy a legjobb parancsnok... megígérted...
Matt nem tudott mit mondani, szemei azonban beszéltek. Belemart a fájdalom, amikor érezte, hogy Charlotte keze egyre hidegebb.
- Szeretlek... Matt... - azzal kicsordult az utolsó könnycsepp a szeméből.
Matt is sírt már, remegve tartotta karjaiban halott mennyasszonyát. Keserűségében az oldalához nyúlt, majd mikor hallotta, hogy a katonák a lépcsőfordulóhoz érnek, kézigránátját bedobta hozzájuk.
A katonák felordítottak, majd Matt Charlotte-ra nézett. A még piros, és könnyes arc lassan fehéredett csak. Az érzés, hogy itt kell hagyja azt, akit a legjobban szeret csak még rosszabb volt. Robbie és Joe kétségbeesetten kiabáltak:
- Gyereeeee! 
Matt tudta, mit kell tegyen. Kis csapata élére kell álljon. Még egyszer Charlottera nézett, és ennyit mondott:
- Megígértem... ég áldjon, Szívem...
Azzal elindult kifelé a többiekkel... le az erdőbe, kicselezve a romurokat...

***

A segítséggel útközben találkoztak. A felmentősereget javarészt Matt vezette a terepviszonyokat ismerve. A szomszéd ország csapatával egyesülve visszaverték a romurok ezen támadását. Később a két ország szövetségének köszönhetően hónapok kemény munkájával vissza tudták szorítani az ellenséges csapatokat. Matt, mint tábornok vezette a sereget. Tapasztalt katonaként győzelemre segítette országát. Ígéretét betartotta, ezzel is békés nyugodalmat adva annak a nőnek, akit annyira szeretett...

Vége
 

Lady Moonlight egy hatalmas szikla tetején állt, kezében ezüst színű kardjával. Lassan az égre emelte büszke tekintetét, látva a sötét fellegek közeledtét. Tudta, hogy ez ellenfelének jöttét jelezte. Olyasvalakit hívott ki párbajra, akit csak kevesen mertek idáig. Dörögni és villámlani kezdett, egy a közelbe is becsapott, de Lady Moonlight meg se rezzent. Lassan elmosolyodott, és védekezőállásba helyezkedett. Érezte, hogy akit vár, már a közelben van. Sötétbarna szemei hirtelen ezüstre váltottak, majd egy gyors mozdulattal egy bal oldalról érkező támadást védett ki.

Egy kard és egy kasza feszült egymásnak, majd két szigorú szempár nézett egymással farkasszemet.
- Lady Moonlight - sziszegte a vastag kardot tartó férfi, csuklyás férfi.
- Lord Death... itt az ideje, hogy leródd a tartozásod!
- Nem lesz az olyan könnyű, Moonlight kisasszony -villant meg a Death vörös szeme.
- De igen, ha megismered azt az erőt, amit birtoklok! - azzal Moonlight ezüstös szemein végigmentek a Hold fázisai... első negyed, fél... majd hirtelen betelt.

Lord Death elvigyorodott. Érezte a nőből áradó hatalmas erőt, és látta, hogy ahogy ereje felszabadul, úgy külseje fokozatosan átalakul. Haja fenékig érőre nőtt, kitárt fehér szárnyain ezüst tollak díszelegtek, ruhája pedig egy ezüst mellvértből, - ami szabadon hagyta hasát -  és egy alsó páncélból áll, mely csak részben fedte lábait. Lábára könnyed páncél csizma került, kardja pedig az átalakulás befejeztével felizzott.

Lord Death hangosan felkacagott, majd meglepetten Moonlightra meredt:
- Queen Moonlight???
- Ha jobban tetszik, igen. Elértem a Királynői szintet! Minden energiám arra fogom felhasználni, hogy elpusztítsam az utolsó Sötétség harcost, aki még szabadon lófrál.
- Egyet elfelejtettél Moonlight... én maga vagyok a Halál pártfogoltja, engem nem lesz olyan könnyű legyőzni. Kiváltképpen, hogy nekem is van egy titkom... legalább olyan komoly, mint a tiéd - ekkor Lord Death csettintett egyet, és az ég tovább sötétedett.

A felhők koromfeketévé váltak, a villámok megsokszorozódtak, a kopár síkság porát pedig hordani kezdte a feltámadt, dühös szél. Lord Death kezei csontosakká váltak, szeme sárgává, haja hosszú, ősszé. 
- Azt hiszem méltó ellenfelem leszel, Overlord Death... - jelentette ki elégedetten Moonlight királynő.
- Egyetértek... már régóta vártam ezt a pillanatot, hogy megküzdhessek a titokzatos, és rettenthetetlen Moonlighttal. A pletykák tehát igazak, erősebb vagy, mint azt mondják. 
- És pont elég erős ahhoz, hogy a legfőbb Lordot kivégezzem... -ekkor hirtelen eltűnt Death szemei elől.

A szél tovább tombolt, a felhők pedig szórták a villámokat. Death jobbra fordult, megledítette kaszáját, és az előtte termett Moonlight hajából le is vágott egy tincset.
- Nem rossz, Overlord Death... de nem elég ahhoz, hogy térdre kényszerítsen - Moonlight teste ezüstös fényt szórt magából, és ez a fény végül furcsa, fehér szellemekké vált. Amilyen gyorsan megjelentek, úgy kezdték el szorítani Overlord Death-t.
- Nevetségesek a háziállataid, Moonlight. Ezek engem nem képesek megállítani.
- Ne becsüld alá a képességeim Death... ez lesz a veszted.

Death érezni kezdte, hogy a fehér szellemek a testére tapadnak, és szívni kezdik az erejét, mint a vért a piócák. A férfi hadonászni kezdett a kaszájával, de a fegyver csak átsiklott a cseles kis lényeken.

Moonlight elmosolyodott, ahogy látta a harcos kétségbeesett kapálózását. A célegyenesben érezte magát. Titkos képessége most győzelemre segítheti. 

De Death nem adta fel, testéből ömleni kezdett egy fura, szurokszerű lé, ami lemarta testéről Moonlight szellemeit. A királynő meglepődött, majd kardját maga elé tartva várt egy lehetséges támadást. Nem is kellett sokáig... a kasza abban a pillanatban le is csapott. Moonlight kivédte, de a másodikat már nem tudta hárítani. Az éles fegyver megsebezte fedetlen oldalát. Egy rövid, de fájdalmas kiáltás után a nő ismét mágjáját vetette be. Balkezéből fehér fénysugarat lőtt az overlord felé. A hirtelen jött csapás el is találta az óvatlan Lordot, hatalmas porfelleget idézve a környéken ezzel.

Moonlight ellentámadásba lendült. Izzó kardját a magasba lendítette, hogy lesújtson ellenfelére. Átlátott a porfellegen, kardja pedig egyenesen a nyak felé siklott. 
- A Halál ott ér, ahol a legkevésbé várnád... - és a kasza Moonlight hasába állt.

A szél lecsillapodott, de a villámok még mindig nagy aktivitást mutattak. Death vigyorogva nézte, ahogy Moonlight hasából kaszájára csurog a vörös, forró vér. A nő felköhögte a gyomrából felszabaduló vért, majd fájdalmasan Deathre pillantott.
- Nincs vége... még nincs vége Death...
Az ősz férfi rekedten felkacagott, és még beljebb nyomta fegyverét.
- Nincs... úgy döntöttem nem öllek még meg... azonban megfizetsz most rendesen. Energiád felét elveszem tőled, memóriád kitörlöm, és mindezeket csak akkor kaphatod vissza, ha kemény, harcos szíved igaz, beteljesült szerelemre talál. Ha nem sikerül, örök életedre egy senki maradsz...

Moonlight szemei elkerekedtek a döbbenettől. Az éles fájdalom, amit hasában érzett, hirtelen a fejébe szállt. Ahogy Death kirántotta a kaszát Moonlight hasából, úgy érte az átok is. A nő teste a földre zuhant, sebe lassan begyógyult, és visszaváltozott.

Overlord Death lenézett a vesztesre, majd kinevette őt.
- Ezennel megindul a harc... Rend, Káosz, Sötétség és Sors vívja majd a csatát egymással... Moonlight... te pedig örökké egyedül maradsz -azzal gonoszan felkacagott, és magára hagyta a legyengült, eszméletét vesztett harcost.

Szívem

Szerelmes szívem szüntelen szárnyal,
És érted epedek őszinte vággyal.
Messze vagy, de mégis közel
Képzeletben engem ölelsz.

Pici szívem csak Rád várt.
Előtted szevedett sok kárt.
De Te jöttél, és gyógyítottál,
Megöleltél és megcsókoltál.

Szívemre kérlek vigyázzál,
Törékeny kis kristályvár.
Kulcsát most Neked adom,
Én szeretni foglak, fogadom!

A novellát ihlette: Vad Fruttik - Nekem senkim sincsen

Egy fiatal, egyetemista srác állt a külvárosi buszmegállóban, oldalán egy barna táskával, tele jegyzetekkel. A helyijáratra várt, közben egy galaxist ábrázoló sci-fi regényt olvasott. Ismerős érzés fogta el, miközben ezt a könyvet lapozgatta. Maga sem tudta miért, igyekezett elhessegetni maga elől a furcsa gondolatokat. 

A szembe lévő buszmegállóra egy pillanatra. A száraz, őszi faleveleket hordani kezdi a járdán a szél. Minden olyan ismerős volt egy másodpercre. A könyv... a buszmegálló... Gondolatmenetének a busz vetett véget, ahogy a megállóba fordult. A srác megrázta a fejét, majd elővette bérletét, bemutatta a buszsofőrnek, majd leült az egyik üres helyre.

***

Aznap buli tartottak a kollégium alsó szintjén. Az egyetemista fiú főszervezőként tevékenykedett és egy kitűzőt tett a baljára melyre becenevét firkálta: Will.

A legjobb barátja, a DJ beüzemelte a hangszórókat, felszerelte a piros és zöld fényszórókat, majd tett egy gyors mikrofonpróbát. Will ellenőrizte, hogy minden a helyén van-e. Miután minden a helyére került, a vendégeket beengedték, és kezdetét vette a fergeteges koli buli.

Amint a sok fiú és lány beömlött a kis helyiségbe, kis idő alatt fülledt lett a levegő, és az elfogyasztott alkohol mennyisége csak növelte a kábulatot. Will oldalról figyelte az eseményeket. Nézte az egymáshoz simuló női és férfi testeket, a fények játékát a kerekded női alakokon és a csókolózó, bódult párokat. Ahogy itta a whiskey kólákat, úgy kezdett egyre merészebb lenni. Arcára sokat mondó mosoly került, ahogy a lányokat méregette. Milyet válasszon? Vékonyat, nőieset? Úgy döntött, hogy ahogy esik, úgy puffan. Elindult a tömegbe, és belekarolt egy lányba. Az megfordult, és meglepetten Will kék szemeibe nézett. A csaj látva a srác határozottságát, hagyott a csábításnak, és táncolni kezdett Willel. 

Will végigmérte kiszemeltjét. Keze a lány derekán pihent egy ideig, majd végigsimította az oldalát, a hátát és szenvedélyesen a hajába túrt. Párja lehunyta egy pillantra a szemeit, majd testével Willhez simult. Innentől nem volt visszaút. A részeg Will tüzes csókkal folytatta ismerkedésüket mialatt keze megállapodott a csaj fenekén. A fények, a zene, az alkohol mind rásegítettek a vad, szenvedélyes románc kiteljesedésébe.

A gondok akkor kezdődtek, amikor Willnek fájni kezdett a feje. Elnézést kért a táncpartnerétől, majd kiment a friss levegőre. Kint eleredt az eső, csak páran ácsorogtak kint egy cigi erejéig. Will a távolba nézett. Szíve hevesen verni kezdett, és eszébe jutott a délutáni ismerős érzés. Felszaladt a lépcsőn, egyenesen a szobájáig, majd kezébe vette a sci-fi regényt. Nézte a borítóját egy ideig, majd felpattant és úgy, ahogy volt, futva a buszmegálló felé indult.

Akkor már zuhogott az eső. Úgy rohant, hogy észre sem vette, hogy pocsolyába lép. Kezében erősen szorította a kemény borítású könyvet. Jó negyed órás útjába került, mire a buszmegállóba ért. Várójának üvege törött, fém váza meghajlott volt. Kezét lassan végighúzta rajta, majd földre pillantott. Fejfájása tovább erősödött, szédülni kezdett, és térdre rogyott.

- Lea... - suttogta halkan.

Hirtelen mindenre emlékezni kezdett...

1 éve történt... könyvesboltban voltak. Akkor vették meg azt a könyvet, amit most a kezében tart. Lea ajánlotta neki, és felét ki is fizette. Ahogy kocsiba száltak, úgy indultak jókedvvel hazafelé a sötétségben. Zenét hallgattak közben, Lea boldogan énekelt, és mutogatott. Will nevetett rajta, odahajolt Leahoz, és adott neki egy puszit. 

Ez a csók volt a végzetük. Will rosszul kanyarodott, és nekirohant teljes erővel a szembe jövő busznak...

Lea ott halt meg mellette... úgy, hogy ő eszméletét vesztette, és amnéziába esett.

Most azonban minden eszébe jutott... a könyv, az út hazafelé, és a végzetes kanyar, amit tett...

Némán meredt a távolba. Most érezte azt, amint 1 éve kellett érezzen: fájdalmat és ürességet. A könyv kiesett a kezéből... egyedül volt... nagyon egyedül... egyedül az esőben ott, ahol elvesztette azt a valakit, akit a legjobban szeretett...